Dr. Varga Péter Pál főigazgató beszéde a Dollinger Díj elnyerését követő díszvacsorán

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim !

Túl a megtiszteltetésen , amit a Dollinger-díj jelent, a díjazott számára külön öröm, hogy bankett-vacsora keretében lehetőséget kap a szakmai kérdéseken túlmutató, általános gondolatok megfogalmazására is alkalmas "serlegbeszéd" megtartására.Én ma este a patriotizmusról szeretnék beszélni.

Amióta az emberiség történetében kialakult a népcsoport, nemzet és haza fogalma, az egyén viszonya a társadalomhoz egyetemes dimenziót nyert. Az a fajta lojalitás, ami a polgár haza és nemzet iránti kötődésének alapja, a "patriotizmus" fogalomkörében sokrétű és különleges értelmezéssel gazdagítható.

Sokrétű azért, mert egyetemes: nem függ az adott történelmi pillanattól, földrajzi környezettől vagy az egyénnek a társadalmi hierarchiában betöltött szerepétől, de megnyilvánulási formáit ezek alapvetően határozzák meg. Különleges azért, mert megint csak egyetemes: időn túli kategória, az egyén társadalmi megbecsültségének sarkalatos fokmérője. Gondoljunk csak klasszikus példákra: a Római Köztársaság felbomlásának kora az erkölcsök és a társadalmi morál teljes szétesésével is jellemezhető, ugyanakkor a patriotizmus (az egyén viszonya hazájával és népével) mégis kiemelten domináns karakterjegy maradt. Cicero védő és vádbeszédeiben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy védence az adott vádban megfogalmazott bűnöktől függetlenül milyen kiváló hazafi, aki mennyi mindent tett a haza és a nép épülésére, vagy ellenkezőleg, az általa vádolt személy erkölcsi romlottságára azt tekinti bizonyító erejűnek, hogy az illető a múltban már többször tanújelét adta annak, mennyire semmibe veszi a haza és a nép érdekeit, s mely cselekedeteiben hogyan demonstrálható ez az alávalóság. Caesar gyilkosai szintén a haza javára szövetkeztek, s összeesküvésük a patriotizmus erkölcsi magaslatairól próbálta igazolni az emberölés ("zsarnokgyilkosság") jogosságát.

Történelmi időkben az egyén számára mindig különleges alkalom adódik patriotizmusának a társadalom felé való demonstrálására, de hogyan nyilvánulhat meg a hétköznapi ember patriotizmusa olyan körülmények között, amikor nem történelmi törésvonalak mentén, hanem viszonylagos társadalmi-politikai konszolidáció lassan formálódó (optimista módon talán evolúciósnak tekinthető) körülményei között éli le a reá szabott évtizedeket ?

Ez a kérdés kora ifjúságomtól foglalkoztat (nem titkoltan anyai nagyanyám erős protestáns nevelésének eredményeképp, s szüleim házasságának édesapám 56-os szerepvállalása majd emigrálása miatt történő felbomlásának következteképp). Régóta gondolom azt, hogy a társadalomban élő egyén egyik legfontosabb karakterjegye a hitelesség, s ma, közel a hatvanhoz, egy személy hitelességének tényleges társadalmi manifesztációját az adott személy "kompetenciájának" nevezem. Az egyén számára a személyes kompetencia építése, fejlesztése, annak "evolúciója" megteremti azt a "modus vivendi"-t, melynek részeként (vagy eredményeképpen ?) patriotizmusa is megnyilvánulhat.

Az érett egyén világlátása az egyéni kompetencia alapja, s egyben a szűkebb - tágabb társadalmi környezettel való interakciók vezérfonala. Az egyén tehetségétől, kreativitásától, ambícióitól, lehetőségeitől s ezer más faktortól függően ez a kompetencia (vagy annak hiánya) a bezárkózott magánytól a családon, munkahelyi közösségen át a legszélesebb társadalmi szerepvállalásig ívelő életutak vizsgálata során tetten érhető.

Érdekes és jó példa lehet a művész kompetenciájának vizsgálata, hiszen a létrehozott műalkotás annak markáns manifesztációja, melyen keresztül a műértő felismeri és elfogadja (vagy elutasítja) az adott művész adott kompetenciáját.

A kompetencia átadásával társadalmi hatás keletkezik, s ez nemcsak a művészi, de bármely kompetenciára igaz: a kompetencia-transzfer a kompetencia-centrumok kialakulásához vezet. A transzfer további szélesedése és mélyülése (esetlegesen intézményülése) az adott centrumnak a társadalom fejlődésében való aktív közreműködését határozhatja meg, nem utolsósorban hozzájárulva magához a nemzet épüléséhez, s a haza jövőképéhez.

Életutam és patriotizmuson ezen a gondolatmeneten alapul: túl az érzelmi töltésen ez a tudatos és racionális út vezet oda, hogy patriótának tarthassam magam, függetlenül attól, hogy ezen folyamat bármely szakaszában is fejeződik majd be aktív életem.

Hiszek abban, hogy a társadalom kompetencia-centrumok összességének is felfogható, s e centrumok társadalmi hatásainak előbb-utóbb találkoznia kell. E folyamat a társadalom fejlődésének motorja, egészséges társadalom és állam e folyamatok bíztatója és támogatója.

Magyarországon új társadalmat építünk. Méltán vagyunk büszkék történelmi múltunkra, patriotizmusunk egyik éltető gyökere ez. Patriotizmusunk azzal válik modernné és a fejlődés motorjává, ha felismerjük azt, hogy nemzetünk jövőjének záloga az egyéni kompetencia tudatos építésében, a kompetencia-átadás intézményes támogatásában, valamint a kompetencia-központok társadalmi hatásai erősítésében van.


Budapest, 2009. április 18.