Czelleng Panka: "13 évesen lett porckorongsérvem"

13 éves volt, amikor egy teniszedzésen megfájdult a dereka, nem sokkal később kiderült, hogy porckorongsérve van. Olyan fájdalmai voltak, hogy egy egész tanévet nem tudott iskolába járni. Idén májusban dr. Varga Péter Pál megműtötte és azóta teljesen panaszmentes. A most már 15 éves lányt arra kértük, hogy mesélje el történetét.

Hogyan derült ki, hogy porckorongsérved van?

13 voltam, amikor augusztus végén elmentem egy teniszedzésre, úgy, hogy előtte egész nyáron nem edzettem. A tréning vége felé már éreztem, hogy fáj a hátam, de végig csináltam az edzést. Utána hazamentem, de végig éreztem a hátfájdalmam. Azt hittem, hogy csak meghúzódott egy izmom, már máskor is volt ilyen, azt gondoltam, hogy elmúlik. Otthon bekentük fájdalomcsillapító és izomlazító géllel a területet, de nem enyhült a fájdalom. Valószínűleg az volt a probléma, hogy nem voltam elég edzett és nem is melegítettem be eléggé. Illetve azt is mondták, hogy valószínűleg túl gyorsan nőttem és a tartóizmaim nem tudták megfelelően követni a növekedésemet, ezért kialakult egy instabilitás a gerincemnél. Ez a probléma sportolás közben jött ki, de valószínűleg így is-úgy is megtörtént volna. Aztán amikor 1-1,5 hétig sem múlt el a fájdalom, akkor anyukám elkezdett gyanakodni és azt mondta, hogy ezt mindenképp ki kell vizsgálni. Dr. Lajos Éva Főorvosnő vizsgált ki, készült rólam MR felvétel, amiből egyértelműen kiderült, hogy a lumbalis szakaszon porckorongsérvem van. Nagyon meghökkentett a hír. Azt kérdezgettem magamtól, hogy miért pont velem történik mindez. Ekkor már elég nagy fájdalmaim voltak. Természetesen elkezdtem gyógytornára járni, kaptam több infúziót, helyileg blokád injekciót, illetve gyógyúszásra is jártam. Előfordult, hogy jobban éreztem magam, de lényegesen nem javult az állapotom. Volt, amikor jobb volt a helyzet, de volt, amikor rosszabbodott, így menetközben is többször készült rólam MR felvétel, de az utolsón már látszott, hogy a porckorongsérv kiszakadt, így már csak a műtét segíthet.

Mindeközben nem jártál iskolába.

Igen, akkora fájdalmaim voltak, hogy 15 percnél tovább nem tudtam ülni, nem tudtam magamat olyan helyzetben tartani, hogy ne fájjon a derekam, így kimaradtam az iskolából. Nagyon nehezen tudtam pótolni a lemaradásaimat, így év végén vizsgáznom kellett. Szerencsére jól sikerültek a vizsgák, csak nagyon nehéz volt kiesni a társaságból. A barátnőimmel kevés időt tudtam együtt tölteni, amit rendkívül nehezen viseltem. Persze az pozitívum volt, hogy sokszor meglátogattak otthon. Sőt, volt, aki Gödöllőről jött fel Pestre, hogy lásson – ennek nagyon örültem. Egyébként pszichológus segítségét is kértem, mert nehéz volt feldolgozni a velem történteket és kicsit depressziós voltam.

A családod hogyan élte meg ezt a helyzetet?

Őket is megviselte, ami velem történt, de nagyon segítőkészek voltak mindenben. Persze láttam rajtuk, hogy stresszeltek amiatt, hogy velem mi van. Eddig még nem volt ilyen probléma a családunkban, így mindenkinek új volt ez a szituáció. A nővéremet is megviselte a helyzet, ő is mindig arra gondolt, hogy miért pont az ő húgával kellett ilyennek történnie. Ő is elment párszor pszichológushoz, aki segített neki feldolgozni a helyzetet. Talán a bizonytalanság volt a legrosszabb, hogy nem tudtuk, mi lesz velem. A családban lényegében mindennapi téma volt a helyzetem: hogy vagyok testileg, lelkileg, mikor, hova kell mennem stb. Mindennap meg kellett mondanom, hogy egy tízes skálán mennyire fáj a derekam. A műtét előtti időszakban már 9 és fél volt ez a szám.

Emiatt döntöttetek a műtét mellett?

Nem szűntek meg a fájdalmaim és a kipróbált módszerek egyike se hozott igazán nagy eredményt. Egyik kezelés sem adta meg a fájdalom nélküli létet. Először mindenképpen meg akartam adni az esélyt a különböző módszereknek, nem akartam rögtön a műtéthez folyamodni. Lényegében 8 hónapot szántunk arra, hogy mindent megpróbáljunk a műtét előtt. Végül azt a döntést hoztuk, hogy kerüljön sor a műtétre. Ez volt a legjobb döntés, ebben az egész család egyetértett.

Milyen volt a műtét?

Május 9-én reggel történt, dr. Varga Péter Pál operált az Országos Gerincgyógyászati Központ 4. emeleti műtőjében. Ami azt illeti, a műtéttől nem féltem egyáltalán, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy én mennyire erős vagyok, hanem inkább azt, hogy úgy éreztem, hogy ennek a műtétnek meg kell történnie, ahhoz, hogy egy új fejezetet kezdhessek az életemben. A műtét előtt készítettek mellkasröntgent, EKG-t, labort stb. Egy héttel a műtét előtt beszéltünk Léderer Norbert altatóorvossal és egy nappal a műtét előtt be kellett feküdnöm a kórházba. A műtét napján volt egy műtéti tájékoztató beszélgetésem és egy betegtájékoztató füzetet is kaptam. Ezután rugalmas pólyába tekerték a lábamat a trombózis elkerülése miatt. Furcsa volt, hogy az altatószertől forgott velem a világ, de szerintem ez a legtöbb emberrel így van. A műtét másfél órás volt és altatásban történt.

Milyen volt a műtét után?

A műtét után mosolyogva keltem fel, erről fotó is készült. Négy csavar és két rugalmas távtartó büszke tulajdonosa vagyok, a műtéti vágásom 10,5 centis, ami szerintem nem túl nagy ár a megújulásért. Nagyon örülök, hogy minden információt megkaptam, amire szükségem volt. A műtét után pár órát voltam az intenzív osztályon, ahol még bódult állapotban voltam és picit fájt a torkom a tubus miatt. A műtét napján öt órát aludtam, ami nagyon nagy szó, mert előtte 3 órát tudtam egyhuzamban aludni. A műtét utáni nap már fel kellett állnom Fehér Katalin gyógytornász segítségével, akitől kaptam ágyban kivitelezhető gyakorlatokat is. A műtét utáni második nap pedig már lépcsőztem. Összesen négy napot töltöttem az intézetben, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Abszolút nem éreztem magam zavarban, pedig ágytálazni is kellett 1,5 napig. Négy nap után hazamehettem, utána varratszedésre és hat hetes, illetve három hónapos kontrollra jöttem a kórházba. Három hónap után kaptam egy végleges tornagyakorlatsort, amit rögzítettünk a telefonomra és otthon heti 2-3x meg kell csinálnom.

Megszűnt a fájdalmad?

Igen! Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire fájt a műtét előtt. Persze a műtét napján is fájt, de ez az érzés össze se hasonlítható az eredeti fájdalommal. A műtét óta pedig teljesen panaszmentes vagyok, nem fáj semmim.

Milyen volt a műtét után otthon?

Miután hazamentünk a kórházból, 11-12 órákat aludtam. Lényegében kialudtam az évet, örültem, hogy végre nem csak felületesen tudok aludni 3-4 órát. Vettünk egy keményebb matracot, de más változtatást nem eszközöltünk. Pár hét elteltével már olyan voltam, mint előtte. Nagyon boldog voltam! Természetesen gyógytornára továbbra is kell járnom, ahol rengeteg törzsizomerősítő gyakorlatot végzünk, melyekkel a tartó izmokat erősítjük. Nemrég pedig futottam a Spar Maraton egyik enyhe, rövid szakaszán a családommal.

Milyen újra iskolába járni?

A barátaimmal interneten keresztül próbáltuk tartani a kapcsolatot, de persze volt lemorzsolódás. Lényegében egy burokban éltem otthon egy tanévet. Most szeptembertől újra iskolába járok. Kicsit féltem a beilleszkedéstől, aggódtam, hogyan fogom megtalálni a helyem. Az első három hét különösen fárasztó volt, de mostanra már teljesen visszaszoktam az iskolába. Az osztálytársaimmal sokat beszélgettünk, ők is azt mondták, hogy kicsit furcsán érzik magukat ebben a kialakult helyzetben. Szerencsére jó osztályközösségünk van, mindent meg tudunk beszélni és a tanárok is támogattak. Elég nagy pozitív löket volt nekem az, hogy mindenki ilyen kedves volt velem az iskolában. Például nemrégiben voltunk egy osztálykiránduláson, ahol túráztunk is és a mondta az osztályfőnök, hogy menjünk lassan, nehogy valami bajom essen, mire az egész osztály lelassított és ez nekem nagyon jól esett, éreztem, hogy törődnek velem.

Miben változtál az elmúlt időszakban?

Szerintem megkomolyodtam, felnőttesebb lettem. Erősebbé tett, ami velem történt. Régebben is kacérkodtam a gondolattal, hogy orvos legyek, de most már szinte biztos, hogy ezt a szakmát választom én is, akárcsak anyukám. Szeretnék embereknek segíteni.

Mit üzensz azoknak, akik hasonló problémával küzdenek, mint te?

Próbáljanak ki minden módszert, ami szóba jöhet. Győződjenek meg róla, hogy mi segít és mi nem, és ha nem marad más, akkor vágjanak bele a műtétbe. Én azt tudom mondani, hogy a műtét után olyan életet élhet az ember, amilyet szeretne. Csak azzal kell megbarátkozni, hogy csavarok vannak az ember testében, de én egyébként erre nem is gondolok. Érdemes pszichológushoz is fordulni, segít feldolgozni az eseményeket. Merítsenek erőt a hozzátartozókból és ne féljenek a műtéttől. Én nem gondoltam arra, hogy rosszabb lehet a helyzetem a műtét után, inkább azt éreztem, hogy ez olyan mérföldkő lesz az életemben, ami után minden jóra fordul.