Az Országos Gerincgyógyászati Központ az itt folyó magas szintű szakmai munka elismeréseképpen újabb két évre elnyerte az AOSpine Europe vezetősége által kiállított AOSpine Center tanúsítványt, amely 2021. március 31-ig érvényes.
Az AOSpine a gerincsebészek nemzetközi közössége, amely azzal a céllal alakult, hogy tagjai ismertessék a gerincsebészetben elért legfrissebb tudományos eredményeket, ez által pedig elősegítsék a gerincgyógyászat fejlődését világszerte. A neves gerincsebészeti szervezet jelenleg 6 000 tagot és további 23 000 sebészt, kutatót és gerincgyógyász szakembert tömörít magába.
Az AOSpine nemzetközi hálózatán keresztül támogatja a különböző országokban dolgozó gerincgyógyászokat, oly módon, hogy magas minőségi szolgáltatást nyújtó gerincközpontokat tömörít közösségbe, amelyek a társaság által elfogadott oktatási és gyógyítási sztenderdek alapján működnek. Ezeket az intézeteket nevezik AOSpine Centernek. A tanúsítvánnyal rendelkező intézetek fogadják a szervezet tagjait, részt vesznek nemzetközi kutatásokban és a gerincgyógyászok következő generációjának oktatásában is.
A tanúsítvány kiérdemléséhez nagy mértékben hozzájárult, hogy az Országos Gerincgyógyászati Központ évek óta lehetőséget biztosít az AOSpine sebészeinek képzésére, ezáltal pedig elősegíti a gerincsebészeti oktatást a nemzetközi szervezet keretein belül.