Leggyakoribb gyermekortopédiai problémák

A gyermek nem kis felnőtt, hanem gyermek. Gyógyításuk más szakértelmet, más hozzáállást kíván, mint a felnőtteké. Dr. Lajos Éva harminc éve dolgozik orvosként, és közel ennyi ideje foglalkozik gyermekortopédiával is. Interjúnkban ennek a szakiránynak a kihívásairól és szépségeiről faggattuk.

Miért pont az ortopédiát - gyermekortopédiát választotta hivatásául?

 Nagyon sokáig csak azt tudtam az egyetemen, hogy milyen szakirányt nem szeretnék, aztán szép lassan szűkült a kör. Először felnőtt ortopédiával kezdtem, az ortopédiaoktatás ugyanis általános képzés keretében történik, nincs külön gyermekortopédia. A szakvizsga után maradhattam volna az Ortopédiai Klinikán, én mégis inkább Varga Péter Pál főorvos úrral jöttem ide az intézetbe. Az élet ugyan úgy hozta, hogy felnőtt ortopédiával kezdtem foglakozni, azonban mégsem tudtam elengedni a gyermekortopédiát. Valahogy mindig megtaláltak a gyerekek és én is őket. Lehet, hogy úgy ér véget ez a történet, hogy teljesen lemondok a felnőtt betegekről, ezt ma még nem tudom. A gyerekek ugyanis mindig őszinték, nyíltak, és ami a legfontosabb, motiváltak a gyógyulásra.

Melyek a leggyakoribb problémák, amelyek előfordulnak a gyerekeknél?

A gyermekortopédiai vizsgálatok alapvetően két nagy területre oszlanak. Egyrészt a gyerekek egészséges fejlődését követjük végig kötelező szűrésekkel. Ezeket a vizsgálatokat első körben gyermekgyógyászok, védőnők végzik. Az általuk kiszűrt gyerekek kerülnek aztán hozzánk. Másik fontos feladatunk a kialakult betegségek,  mozgásszervi elváltozások kezelése. Míg felnőtteknél inkább a kopásos jellegű, degeneratív elváltozások, illetve különböző sérülések utókövetkezményei a jellemzőek, addig a gyerekeknél egészen más betegségcsoport a jellemző.

Milyen rendszerességgel van szükség ezekre a szűrésekre?

 A születés utáni első ilyen szűrés az újszülött mozgásszervi szűrése, ismertebb nevén a csípőszűrés, amelynek a csecsemők hathetes és legkésőbb három hónapos kora között kell megtörténnie. Ez egy átfogó mozgásszervi szűrés. Itt azt vizsgáljuk meg, hogy van-e valamilyen mozgásszervi elváltozása, vagy tartáshibája, veleszületett fejlődési rendellenessége a babának, esetleg megfigyelhető-e valamilyen méhen belül kialakult elváltozás utókövetkezménye. Ultrahanggal pedig a csípő fejlődését követjük.

Ennek köszönhetően nagyon korán ki lehet szűrni olyan betegségeket, amelyeket, ha időben kezelünk, elérhetjük a teljes gyógyulást is. Például ma már a veleszületett csípőficam vagy a csípő fejletlensége esetén tulajdonképp csak extrém esetekben kerül sor műtétre. Időben kezelve nagyon jól korrigálható, és mire a baba feláll vagy elindul, addigra egy egészséges végtagi struktúra alakul ki. Később is ajánlott a szűrővizsgálat, amikor már a baba stabilan jár, ez általában a járáskezdést követően 3-4 hónap múlva, majd 3 éves korban, iskolakezdést megelőzően, 10, és 14 éves korban. Ennek során követjük a mozgásszervek fejlődését, az éréssel, növekedéssel összefüggésben.

Ha a szűrővizsgálatok közt a gyerek mégis fájdalomra panaszkodna, mikortól gyanakodjon a szülő? Mikortól jelezhet valami problémát a fájdalom, és mikor „természetes”, mert például gyorsan nő a gyerek?

 A mozgásszervek változásával, a növekedéssel összefüggő elváltozások nagyon ritkán járnak fájdalommal, ezért sem kerülnek döntően a látóterünkbe. Akár egy előrehaladott lúdtalp sem biztos, hogy panaszt okoz. Épp ezért, ha a gyermek ízületi vagy csontfájdalomra panaszkodik, azt nagyon komolyan kell venni, mert bizonyos betegségek, például vérképzőszervi betegség tünete is lehet. Ha fizikális vizsgálattal nem találunk olyan jellegű elváltozást, amely megmagyarázná az ő tüneteit, további vizsgálatok: labor, röntgen lehetnek szükségesek. Akkor tudunk csak megnyugodni, ha nem találunk semmit, és csak ebben az esetben lehet azt mondani, hogy ez növekedéssel összefüggő csontfájdalom.

Bár az iskolákban kötelező a napi egy testnevelés óra, mégis sok diák menteti fel magát ilyen-olyan mozgásszervi problémákra panaszkodva…

 Én a Varga-féle iskolát követem, azaz komolyan hiszek a fizioterápiában. Nagyon fontos, hogy egy fejlődő mozgásszerv aktív legyen. De sajnos ma már többnyire a gyerekek az iskolába autóval jutnak el. Minden percüket bent töltik az iskolában, a tanítási idő után különórákra járnak, a mozgásra már nem jut idő, és aztán döbbenten tapasztaljuk, hogy mondjuk 14 éves korukban nincs törzsizomzatuk, mozgáskultúrájuk. Magyarországon a napi testnevelés órák bevezetésével nagyot léptünk a mozgás fejlesztése irányába.

 

Hogy lehet ezeket a gyerekeket rávenni arra, hogy valamilyen formában mégiscsak mozogjanak?

Ha már megvan a baj, az, hogy mit, hogyan és mennyit tornázzon valaki, mindig egyénre szabott. Hiába találom ki, hogy a gyereknek úsznia kéne, ha nincs a lakóhelye közelében uszoda. Mindig mérlegelni kell, hogy mire van lehetőség.  Közösen, személyre szabottan alakítunk ki egy olyan terápiás tervet, ami a betegségére is jó, és az életkörülményeikhez is illik.

Meg kell a gyereket nyernünk magunknak, és rá kell őt ébresztenünk arra, hogy az ő érdekében kérjük tőle mindezt. Partnerként kezeljük őket, erőszakkal semmit sem tud elérni sem a szülő, sem az orvos. Bár van úgy, hogy megfordul a helyzet, és a gyerek diktálja az ütemet. Ilyenkor a szülő figyelmét is fel kell hívnunk arra, hogy ne menjen bele ebbe a játszmába, mivel a gyerek még nincs tudatában a döntése következményeinek, viszont ő lesz az első, aki felnőttként szemrehányást fog tenni a szüleinek, hogy miért nem voltak határozottabbak.

Másik nagy generációs probléma, különösen a lányoknál, hogy nem esznek eleget. Pedig különösen egy fejlődőben lévő szervezet esetében fontos a megfelelő mennyiségű fehérje és kalcium bevitele. Harmincéves korunkra érjük el az összcsonttömegünk 100%-át, ezt követően már csak vesztünk belőle, bár kezdetben még csak nagyon lassan. Ezeknek a lányoknak, attól tartok, komoly, csontritkulással kapcsolatos problémáik lehetnek majd a jövőben.

Van olyan eset, amely valamiért nagyon emlékezetes?

 Egy ideig vidéken, Nógrád megyében dolgoztam a városi ügyeleti rendszerben. Egy ügyelet alkalmával elhoztak hozzám egy négyéves kislányt a szülei. Régóta voltak panaszai, számos orvosnál járt már, de ezidáig nem tudtak vele mit kezdeni. Alapos kikérdezés, és vizsgálat után felmerült bennem, hogy egy ritka betegsége, juvenilis rheumatoid arthritisze lehet. Röntgent kértem, és arra jutottam, hogy fontos lenne őt megmutatni Constantin Tamás gyermekreumatológus kollégámnak, akivel kiválóan tudunk együttműködni.  A sejtésem beigazolódott, a kis betegünk azóta kezelés alatt áll. De talán, ha akkor nem csöppenek abba a kis faluba ügyelni, lehet, hogy ez a kislány a mai napig járja az orvosokat, és ezzel együtt a gyógyulás esélye is egyre távolabb kerülne számára, hiszen a gyerekkori betegségeknél mindig versenyt futunk az idővel.