Azon kollégáinkat méltattuk, akik munkájukkal nap mint nap bizonyítják: az orvostechnológia és az eljárások rohamos fejlődése ellenére a gyógyítás középpontjában továbbra is az empátia, a szakmai felelősségérzet és az elhivatottság áll.
Semmelweis öröksége nem csupán egy korszakalkotó felismerés. Sokkal inkább annak bizonyítéka, hogy a tudomány fejlődését gyakran azok viszik előre, akik mernek kérdezni, mernek másként gondolkodni, és kitartanak meggyőződésük mellett akkor is, amikor ezért személyes árat kell fizetniük.
Több mint másfél évszázaddal később az egészségügy világa gyökeresen megváltozott. Robotsebészet, mesterséges intelligencia, molekuláris diagnosztika és digitális egészségügy áll rendelkezésünkre. Mindez azonban nem változtat azon, amit Semmelweis munkássága tanított nekünk: a gyógyítás középpontjában ma is az ember áll. A szakmai tudás, a felelősségvállalás és a betegek iránti figyelem olyan értékek, amelyek nem avulnak el.
Ezért ezen a napon nemcsak Semmelweis Ignác emlékét ünnepeljük, hanem mindazokat is, akik ezeket az értékeket nap mint nap képviselik intézményünkben.
Dr. Csernavölgyi István, a szakkórházunkat üzemeltető Budai Egészségközpont vezérigazgatója idén 5. alkalommal adta át a Semmelweis-napi Kiválóság-díjakat. Ez az elismerés mára intézményünk kultúrájának szerves részévé vált, hiszen egy intézmény identitását nemcsak az épületei, a technológiája vagy a szakmai eredményei formálják, hanem azok a példaképek is, akiket közössége évről évre maga elé állít.
Kiválóság-díjban részesültek
Az orvosi területről:
- Dr. Bencze Ágnes, a Budai Egészségközpont belgyógyász, kardiológus főorvosa
- Prof. Dr. med. habil. Gerlinger Imre PhD, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégész és audiológus szakorvosa, egyetemi tanár, az MTA doktora
Az egészségügyi szakdolgozói területről:
- László Judit, az Országos Gerincgyógyászati Központ központi adminisztráció vezetője
- Mattáné Bari Erika, a Budai Egészségközpont aneszteziológiai szakasszisztense
A támogató területekről:
- Tóth Ferenc, a Budai Egészségközpont alkalmazás üzemeltető rendszergazdája
- Kónya Zsolt, a Budai Egészségközpont senior grafikus munkatársa
Díszoklevelet vehetett át Csatári Katalin, a Budai Egészségközpont foglalkozás-egészségügyi koordinátora és vezető asszisztens-helyettese. Semmelweis-nap alkalmából radiológus szakorvosi működésének elismeréseként főorvosi kinevezésben részesült Dr. Turóczi-Kirizs Róbert.
Díjazott kollégáink személyén keresztül köszönjük a magyar egészségügyben dolgozó valamennyi munkatársunk elhivatott és áldozatos munkáját!
A díjazottak méltatását ITT olvashatja.