30 éve a szakmában - Portré interjú dr. Ferenc Mária főorvossal

Dr. Ferenc Mária főorvos három évtizede meghatározó tagja az Országos Gerincgyógyászati Központ szakmai közösségének. Portré interjúnk betekintést enged az intézetben töltött szakmai pályafutásának legfontosabb állomásaiba.

Női gerincgyógyászként egy egyedülálló és példamutató szakmai utat járt be, miközben a gyógyításon túl tudása és tapasztalata átadásával is segítette a mozgásszervi szakma képviselőit. Több mint 20 évig vett részt a SOTE, ÁOK I. Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki csoport megbízásából a fizioterápiás szakorvos jelöltek szakvizsga előtti képzésében, és szintén több mint 20 évig oktatta a harmadéves gyógytornászhallgatók számára az elméleti gerincgyógyászati ismereteket. Elévülhetetlen érdemei vannak a páciensek számára nyújtott intézeti programozott betegedukációban, ismeretterjesztő előadásokban, kiadványokban. 

Mikor döntötte el főorvosasszony, hogy az orvosi pályát, azon belül a gerincgyógyászatot választja és mi motiválta ebben a döntésben?

A pályaválasztásom nagyon régi időkre nyúlik vissza, hisz már az átalános iskola felső tagozatában eldöntöttem, hogy orvos szeretnék lenni, s erre ezidőtől kezdve szisztematikusan készültem külön órákkal, előkészítőkkel. Az egyetem befejezésekor még nem ismertem a „gerincgyógyászatot” mint önálló diszciplínát. Belgyógyász férjem és szintén belgyógyász apósom javaslatára választottam a mozgásszervi szakmai érdeklődést, s alapszakvizsgáim a reumatológia-fizioterápia és mozgásszervi rehabilitáció lettek. Korábbi munkahelyeim az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet Belgyógyászati- és Sport Rehabilitációs Osztálya volt. A 90-es évek elején a Testnevelési Egyetem és az OSEI pályázatot írt ki egy nemzetközi kongresszuson való részvételre, amit én nyertem el, s így kerültem ki az első Nemzetközi Gerinckongresszusra Glasgow-ba. Ekkor és itt jöttem rá, hogy milyen hiányos ismereteket nyújtott az alapképzettség a gerincbetegségek diagnosztikájában és terápiájában. Elhatároztam, hogy hazajövetelem után a gerincbetegségekkel fogok foglalkozni behatóbban.

Hogyan került az Országos Gerincgyógyászati Központba és mik voltak azok az értékek, amelyek ennyi éven át itt tartották?

A Sport Kórházból felkérésre jöttem át az akkor induló Országos Gerincgyógyászati Központba, ahol a gerincsebészet és a konzervatív gerincgyógyászat határmezsgyéjén lavírozva kellett megtalálni a közös nyelvet. Az intézet megalapítása országos szinten is jelentős esemény volt, kiváló példája a különböző szakterületek által összehangolt rendszerszemléletű betegellátásnak. Az Országos Gerincgyógyászati Központban – korábban példátlan módon – megvalósult a gerincgyógyászati tevékenységben érintett szakmák közeledése, érvényesült a gerincbetegségek kezelésének komplex gondolkodásmódja. Az intézetben a kezdetektől fogva számos szakmafilozófiai innováció született. A gerincbetegségek diagnosztikája, a prevenció, és a két fő alaptevékenység: a konzervatív terápia és a sebészet egy intézetben valósulhatott meg, kiegészülve a tudományos kutatási háttérrel, mely mind a szakma iránt magas színvonalon érdeklődő kollégák, mind a betegek számára felbecsülhetetlen előnnyel járt. Örülök, hogy alkotó részese lehettem ennek a jelentőségteljes folyamatnak. Úgy vélem mindig komolyan és megtiszteltetésnek vettem a rám bízott feladatokat, még ha sokszor küzdelmekkel is járt.

Milyen volt az első munkanapja az OGK-ban, emlékszik még az első beteggel való találkozásra és arra, hogy mit gondolt, mit érzett akkor?

Az első páciensek érkezésekor - nem tagadom - volt némi stressz és feszültség bennem, hisz döntően frissen diplomázott kollégákkal kezdtünk, akiket meg kellett tanítani a speciális gerincgyógyászati kórlap készítésére, betegvizsgálatra, terápiás terv felállítására, miközben a műtőben a gerincsebészeti szakma rejtelmeit sajátították el. Ezekből a kollégákból lettek, persze saját szakmai elhivatottságuk mellett, a ma is funkcionáló OGK kiváló gerincsebészei és igazgatói.

Milyen a kapcsolata a pácienseivel, hogyan fordul feléjük, milyen visszacsatolásokat kap tőlük?

Rengeteg szóbeli, e-mailbeli, papír alapú köszönő, elismerő levelet kapok, amelyeket igyekszem megőrizni. Nagyon sok az évek óta visszatérő betegem, még a Sport Kórházból is, ezt is pozitív visszajelzésnek tartom.

Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatai gerincgyógyászként? Milyen emlékezetes esetei voltak?

Számtalan emlékezetes esetem volt, - azt hiszem ezzel sokan vagyunk így a szakmában - hisz egy szenvedő beteget meggyógyítani, vagy hosszas sikertelen diagnosztikus utat bejárt páciensnél megtalálni a valódi okot, az mindig emlékezetes. Az utóbbira példa egy igen tanulságos eset: ágyéki MR kép alapján a keresztcsontban metasztázis merült fel egy hölgy betegnél, majd több hetes primer tumor keresés történt vizsgálatok sokaságával, miközben a beteg izgalmában 10 kg-ot fogyott. Nem találva a primer okot ismételt vizsgálatsorozat kezdődött, illetve folytatódott, majd konzíliumra kértek fel, s kiderült a páciensnek olyan súlyos oszteoporózisa volt, hogy spontán keresztcsont törése lett. Elkezdve a megfelelő terápiát hamarosan rendbe jött, egy hónap alatt visszanyerte testsúlyát.

A konzervatív gerincgyógyászat terén számos innováció fűződik a nevéhez. Milyen sikereket ért el gerincgyógyászként?

Nem vezettem ugyan sikernaplót, de vélem, hogy szakmai sikerként értékelhető, hogy több éve ilyen magas színvonalú szakmai intézetekben dolgozhattam és dolgozhatok, mint a Budai Egészségközpont és az Országos Gerincgyógyászati Központ. Sikerként említeném szakmai továbbképzések nagy érdeklődéssel kísért szervezését, továbbképzések tartását, számos felkérést hazai kongresszusi előadásokra, könyvfejezetek, szakmai cikkek írására, és több meghívást szakmai témájú médiaszereplésre a TV-be és rádióba.

Sikerként értékelendő, hogy aktív sebészeti osztályon a meghatározott és limitált öt napos kezelési periódusban kellett kidolgozni egy konzervatív terápiás projektet, amely multidiszciplináris megközelítéssel kezelte a nagy népegészségügyi problémát jelentő derékfájós betegcsoportot, s mely több éven keresztül a kollégák és páciensek visszajelzése alapján sikeresen funkcionált. A metodikát azóta több hazai mozgásszervi intézet is alkalmazza.

Ennek része volt a szintén igen népszerű, napi rendszerességgel működő multimodális betegedukációs program bevezetése és megszervezése. Természetesen mindezek nem valósultak volna meg a kollégák támogatása és lelkes együttműködése nélkül.

Milyen az Ön számára fontos elismeréseket, kitüntetéseket kapott lendületes pályafutása alatt?

Úgy gondolom mindaz, amit a fentiekben felsoroltam, és amikre lehetőségem nyílt a speciális intézeti pályafutásom alatt, szép szakmai elismerésként könyvelhető el.

Megemlíteném még a könyvfejezetek mellett – melyek között volt egyetemi tankönyv is -, az általam szerkesztett és betegeknek íródott „Gerinckontroll” című könyv megjelenését is, melyből hét kiadás jelent meg az elmúlt 10 évben, és több ezer példányban fogyott. Megírásában szintén egy lendületes oktatói team vett részt, akiknek munkáját ezúton is köszönöm. Hasonló érdeklődés övezte a hiánypótló „Szédülékenység” című interdiszciplináris kézikönyvet is, melyben a szakma legjelesebb képviselői fejtették ki gondolataikat a nyaki gerinc eredetű szédülékenység témakörében.

A „Betegoktatási program” 2017-ben az AIPM (Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete) által kiírt „Egészségértés” pályázaton az Egészségügyi és Oktatási Intézményi kategóriában 106 pályázó közül első helyezést ért el, az audiovizuális betegoktatói filmmel fődíjat kaptunk.

Azt hiszem túlzás nélkül az egyik legnagyobb elismerés azonban számomra a korábbi főnököm levélidézete: „……stabil és homogén tudást halmoztál fel, ami nem sok szakember sajátja. Jelentős személyisége vagy a szakmának, sok orvost tanítottál meg vizsgálni és szakmailag strukturáltan gondolkozni, ezt ők sohasem felejtik el……”

 Milyen a szakmai közösség, milyen a kapcsolata a kollégákkal?

A korábbi „együtt dolgozás” időszakában a szakmai kapcsolat jó volt a kollégákkal, a különböző szakmai összejövetelek, rendezvények összekovácsoltak minket. Az intézet jelenleg is zajló felújítása, átépítése miatt mostanában sajnos kevesebbet találkozom a régi kollégákkal az egyes szakterületek, divíziók különböző telephelyekre történő áttelepítése miatt, de bízva a nagy ívű kórházfejlesztési tervekben és munkálatokban optimizmussal tekintünk a bíztató jövő felé.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve orvosként és magánemberként? Mivel tölti szívesen a szabadidejét, mire szeretne a jövőben még több időt, energiát fordítani?

Orvosként szeretnék még sok panaszos betegen segíteni, gyógyítani, még a szakmában valami újat alkotni, s továbbra is a születendő még nagyobb ívű új Budai Egészségközpont és az Országos Gerincgyógyászati Központ munkatársa lenni. Magánemberként pedig sokkal több időt vágyom tölteni a családdal és az igaz baráti társaságokkal. Ahogy szabad időm engedi kertészkedünk a férjemmel a parknak is beillő visegrádi kertünkben, élvezem a szép hangversenyt, a jó színházat és szeretem járni a világot.