"A vízióm, hogy még magasabb szakmai szintre emeljük az Országos Gerincgyógyászati Központot"

Dr. Csernavölgyi István, az Országos Gerincgyógyászati Központot működtető Budai Egészségközpont vezérigazgatója Prof. Dr. Jeszenszky Dezső med. habil. PhD. személyében új főigazgatót nevezett ki az intézet élére szeptember 1-i hatállyal. Ennek apropóján beszélgettünk a gerincdeformitás-sebészetben nemzetközi szinten is elismert professzorral az intézménnyel kapcsolatos céljairól, és betekintést kaptunk karrierének legfontosabb periódusaiba is.

Miért választotta professzor úr az orvosi hivatást?

Az orvoslás melletti elköteleződés belső indíttatásának szála igen messze vezet. Az egyik ősöm a Prágai Károly Egyetem első rektora – és sebész – Jeszenszky János volt a XVII. században, emellett édesapám és bátyám is orvosként, sebészként, nőgyógyászként dolgozott. Így sok szó esett otthon az orvostudományról, az érdeklődés, kapcsolódás talán innen ered. Gyerekként a kezdetektől fogva ez a hivatás vonzott.

Mi indította el a gerincsebészet felé?

Eleinte idegsebész szerettem volna lenni, majd traumatológus, végül ortopéd orvos lettem. A szakvizsgámra való felkészülés alatt dolgoztam a budapesti Ortopéd Klinikán is, ahol egy ízben egy gerinctumoros kislány műtéténél segédkezhettem. A jóindulatú tumortól ugyan megszabadítottuk, de három hónap múlva komoly scoliosissal (gerincferdüléssel) tért vissza hozzám a kontrollra. Akkor itthon még ennyit lehetett tenni sebészeti szinten ilyen gerinc probléma esetén. Nem tudtam beletörődni. Elhatároztam, hogy nem nyugszom, míg meg nem tanulom, hogy lehet ezt a bajt műtétileg megfelelően orvosolni. Ez volt az az élmény, ami a gerincsebészet felé mozdított.

A 80-as évek végétől külföldön gyűjtött tapasztalatokat. Melyek voltak a fontosabb mérföldkövek?

Az ortopédiai szakterület hazánkban akkor egyik legmeghatározóbb alakja, Vízkelety Tibor professzor segített kijutnom Németországba, Essenbe, az Ortopédiai Klinikára. Hamar átkerültem innen – érdeklődésem okán – Bad Wildungenbe a Német Scoliosis Centrumba, ahol rendkívül sokat operáltam, rengeteget tanultam a scoliosis-sebészetet forradalmasító dr. Klaus Zielkétől. Nekem csak az volt fontos, hogy jó sebész legyek és embereket gyógyítsak – ehhez itt megkaptam minden muníciót.

1990-ben állást kaptam a nemzetközi szaktekintélynek számító specialista Professzor Jürgen Harmsnál, Langensteinbachban. Már az ottani tevékenységem kezdetekor kinevezett személyes asszisztensének, majd három hónap után főorvossá. Professzor Harms a szakmai munkán túl számos szervezési, osztályvezetési feladatot is rám bízott: feleltem többek között a műtéti programért, a team koordinálásáért és kifejezetten a scoliosis sebészetért is.

Szakmai életutam következő fontos állomása a Szent Galleni Ortopédiai Sebészeti és Traumatológiai Klinika volt, ahol 1999-ben megbízást kaptam a gerincsebészeti osztály vezetésére. Ez idő alatt hívtak vezető főorvosnak a Schulthess Klinikára is, de csak öt évvel később, 2004-ben fogadtam el az ajánlatot, ekkor kerültem át a prominens zürichi intézményhez.

A Schulthess Klinika világszinten elismert klinika volt: a világ összes országából rendre érkeztek szakorvosok tanulni hozzánk. Az itt összpontosuló szaktudáson kívül az is büszkeségre adott okot, hogy a gerincsebészeti osztályon kifejlesztettünk egy maximálisan betegcentrikus (objektív kérdéssoron alapuló) kvalitáskontroll-rendszert. Ez a vívmányunk jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ellátás nívója alapján hamar a nemzetközi mezőny élvonalába került a Schulthess Klinika. 

Az itt töltött évtizedek során fontos volt számomra az utánpótlásképzés, de nagy hangsúlyt fektettünk team szinten a tudományos munkára is. Több újítást tudhatok magaménak: többek között sikerült új műtéti módszert bevezetnem a veleszületett gerincdeformitásoknál, illetve több implantátum kifejlesztése is a nevemhez kötődik, melyeket ma is világszerte igen nagy esetszámban használnak a gerincműtéteknél. Mindemellett ma már azon kevesek közé tartozom, aki elölről és hátulról, illetve nyakon, szájon, mellkason és hason keresztül is tud gerincműtétet végezni. Az elmúlt években igyekeztem a tudásomat mind szélesebb körben átadni a terület iránt elhivatott sebész kollégáimnak.

Miközben külföldön dolgozott, szívén viselte a hazai betegek sorsát is, és életre hívta a Vertebra Alapítványt 1990-ben. Mi volt a fő célja ezzel?

Szerettem volna minél hamarabb jobb ellátáshoz juttatni a gerincdeformitással küzdő gyermekeket, és felvértezni őket és családjukat a szükséges információkkal. Abban a korszakban a súlyos deformitással bíró gyerekek és felnőttek ellátása nem volt megfelelően biztosított.  A szakmai fejlődésért is sokat tettünk az alapítvánnyal: hozzájárultunk számos orvos, gyógytornász és mások tudásának elmélyítéséhez. Ezenfelül nyári táborokat szerveztünk gyerekeknek, oktattuk a szülőket, és lelki támogatást biztosítottunk számukra és tesszük mai is aktívan. Mindemellett előmozdítottuk a hazai korzettgyártást is.

Szeptembertől professzor úr irányítja főigazgatóként az Országos Gerincgyógyászati Központot. Hogyan értékeli a hazai és a nemzetközi munkáját az intézménynek, és milyen tervekkel vág bele a központ irányításába?

Jelenleg is magas szintű gyógyító munka folyik a házban, ezt szeretném még tovább fejleszteni, mind a műtéti eljárások, mind a betegbiztonság terén. Az Országos Gerincgyógyászati Központ ernyője alatt működő In Silico Biomechanikai Laboratórium a több éve végzett kutatói munkája révén előkelő helyet harcolt ki magának a nemzetközi tudományos életben. Ezt és más klinikai tudományos tevékenységet is szeretném maximálisan segíteni. 

Elismerés illeti az ápolási területen dolgozó, kiemelkedő munkát végző kollégákat is. Kevés figyelmet kap ez a terület, pedig rendkívül fontos tényező a gyógyulás sikere szempontjából.

Meg kell említenem az oktatói küldetésemet is. Régóta részt veszek a gerincsebészképzésben itthon a Debreceni és korábban a Pécsi Egyetem Orvostudományi Karán. Szeretném a sebészetben megszerzett sokévtizedes tudásommal, tapasztalatommal még intenzívebben támogatni az Országos Gerincgyógyászati Központot. A nagy betegszámra való tekintettel szükségesnek tartom az orvoscsapat bővítését is a későbbiek során. Mindemellett az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében feltétlen el kell indítanunk egy új gerincsebész nemzedék kinevelését.  

Az eddig felsoroltakon túl az újraszervezés is fontos eleme a terveimnek: svájci és német tapasztalataimra támaszkodva szándékomban áll tovább racionalizálni, optimalizálni a működést. Vízióm szerint ettől még olajozottabban működik majd az ellátó gépezet, és hatékonyan csökkenthetjük a betegek várakozási idejét. 

Az OGK most is a gerincgyógyászat szakmai fellegvára hazánkban, de úgy gondolom, hogy mindig lehet és kell is törekedni a következő, magasabb szint elérésére. Hiszek benne, hogy ebben a – betegek érdekeit fókuszba helyező, progresszív – folyamatban sokat tudok segíteni az intézménynek.