Bender György Professzor Úr 100. születésnapjára
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
Kedves és jó ember – ez volt az első, amit új főnökömről mondtam feleségemnek a János Kórházból a SOTE Ortopédiai Klinikára való átigazolásom után. És ez a véleményem nem változott a későbbiekben sem, hét év beosztotti viszony után sem. A barátságos, érdeklődő fogadtatás és a szakmai kíváncsiság mindvégig ott volt a kapcsolatunkban, ami az évek során atyai barátsággá nőtte ki magát.
Mindössze három főnököm volt szakmai életem során, de messze ő volt az, aki a napi munkában mindig kiszámíthatóan ugyanazt nyújtotta, sohasem kellett attól tartanom, mi zajlik a hátsó szobákban. Szupportív és a felelősséget gyakran tőlem átvállaló főnök volt, aki sohasem dugta később az orrom alá, hogyha valamilyen ügyben ki kellett húznia a csávából. Ezek az ügyek jellemzően nem szakmai, hanem inkább a speciális közeg általam kevésbé átlátható személyi függőségi rendszereinek felém történő akcióira való hirtelen és keményebb reakcióim miatt lettek „ügyek“, de amíg meg nem tanultam ezeket kezelni, a Professzor Úr inkubátora rendkívül hasznosnak bizonyult.
Amikor elhagytuk a klinikát és önálló intézetté váltunk, Riskó Tibor és Gardi Zsuzsa mellett ő volt a „vének tanácsának“ harmadik tagja, akiket meghívtam az Országos Gerincgyógyászati Központ megalapításakor annak reményében, hogy gazdag szakmai és szervezési tanácsaikkal segítsék ennek a vadonatúj formációnak a kialakítását. Életem egyik legjobb húzása volt: már puszta jelenlétük is óriási hatással volt nemcsak rám, de kollégáim többségére is, ugyanakkor a heti betegmegbeszélések során valamennyien közvetlenül hallgathattuk e három kiváló ember szakmai véleményét, emberi megnyilvánulásait. Mindnyájan úgy emlékezünk ezekre az évekre, mint intézetünk formálódásának alapvető időszakára, s ebben a folyamatban Bender Professzor Úrnak kimagasló szerepe volt.
Mintegy hat évig tartott ez a tanácsadói tevékenység, s bár formálisan véget ért, de a személyes szakmai és baráti kapcsolat megmaradt. A Magyar Gerincgyógyászati Társaság alapításától Professzor Úr aktív tagként valamennyi éves konferenciánkon részt vett, s mint legidősebb résztvevő baráti toleranciával kezelte a buzgó fiatal titánok parádézását, s csillogó szemmel figyelte a látványos előrelépésekről, új technikákról szóló előadásokat. Embert nem ismertem, aki ne szerette volna a vele való beszélgetéseket, a vacsora utáni jópofáskodásokat, s drága felesége, Trudi szép mosolyát, ahogy nyugtázta a lelkes poénokat.
Az évek múlásával a személyes kapcsolat helyére egyre inkább a telefon nyomakodott. Professzor Úr vasszervezete jól kezeli az idő múlását, s Tamás fián keresztül kapjuk a híreket a mindennapok történéseiről.
Tisztelt Professzor Úr, családommal és munkatársaimmal együtt szeretettel köszöntünk születésnapod alkalmával! Kívánunk neked jó egészséget, szerető családod körében eltöltött további boldog éveket!
Varga Péter Pál