Az egészségügyi ellátórendszer a harmadik hullámban

Dr. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont ügyvezető igazgatója, az Országos Gerincgyógyászati Központ alapító főigazgatója (1997-2018) ma a Népszavának adott interjújában az egészségügyi ellátórendszer aktuális helyzetéről, a betegek ápolási feltételeiről és a magánellátók valódi szerepéről is nyilatkozott. Eredeti megjelenés: Danó Anna, Népszava.

 Romlanak a túlélési arányok, ha megtelnek az ágyak – mondja a Covid-ellátásban egyetlen magánintézményként részt vevő Budai Egészségközpont (BEK) főigazgató-tulajdonosa Varga Péter Pál.

Mekkora a baj az ellátórendszerben egy 10-es fájdalomskálán, ha a robbanó betegszámot, az intenzív osztályok leterheltségét nézzük?

Átlagban legalább 8-as, de az ellátórendszer kifeszítettsége nem homogén. Vannak intézetek ahol ez már a 10-est is elérheti, és másutt meg még csak a 6-osnál tartanak.

Lát különbséget a járványüzemben a mostani és az előző hullám között?

Hogyne. A mostani egy valódi, erős hullám, az előző kettő jóval kezelhetőbb volt. Sokkal többen kerülnek kórházba és akiket hoz a mentő, azok jóval fiatalabbak. Most nagyon hiányzik, hogy az intézményeknek nincsenek belső mozgósítható tartalékaik. Már csak azért sem, mert sok szakember elvezényeltek az eredeti munkahelyéről.

Emiatt most öntől hány ember hiányzik?

E pillanatban még ötöt tartanak távol, de ők ezalatt is tőlünk kapják a fizetésüket. Tavaly ősszel 15 főt vezényeltek át, egy hónapja 10-en visszajöhettek. Bár én folyamatosan kérem vissza őket, de egy dologban következetes a rendszer: nem kapok választ a leveleimre.

Most milyen helyzet a Budai Egészségközpont járványkórházában?

Van egy ötvenágyas járványosztályunk, ami lassan megtelik, ezért most újabb tíz ággyal bővítjük. Van egy tíz lélegeztetőgépes intenzív osztályunk, valamennyi ágy foglalt. Van egy úgynevezett COVID-ambulanciánk is, ahol szűrővizsgálatokat végzünk, illetve van egy karanténrészlegünk. Oda azok emberek kerülnek, akik fertőzésgyanúsak, és az otthonukban nem oldható meg az elkülönítésük, itt nálunk töltik el a kötelező izolációs időt.

Ha megtelnek az lélegeztető-gépes ágyak, akkor mi történik a következő pácienssel? Hallani, hogy egyfajta szelekciós elv alapján döntenek az orvosok, ki kerülhet gépre és ki nem.

Az Országos Mentőszolgálat koordinál, oda viszik a beteget, ahol van még szabad kapacitás. Más kérdés, hogy mi van akkor, ha mindenütt megtelnek ezek az ágyak. Az biztos, hogy nehéz helyzet lesz, és valószínű, hogy akkor a szakma szabályai nem olyan mértékben fognak érvényesülni, mint ahogyan kívánatos lenne.

Pontosabban?

Még több gépet kell beállítani, és akkor olyan személyek is kezelnek majd lélegeztetőgépeket, akiknek ebben nincs meg a megfelelő képzettsége vagy jártassága. Opció még, hogy az egy ápolóra jutó betegek száma tovább növekszik. Ez pedig az ellátás eredményességét és minőségét is rontja. Valószínűsíthető, hogy romlanak a túlélési arányok. Mi itt a BEK-ben minden erőnkkel azt próbáljuk megelőzni, hogy a covidos betegeinket lélegeztető gépre kelljen tenni.

Hogyan lehet ezt megelőzni?

Az intenzív ellátás előtt talán három-féle állapota lehet a betegnek. Az a beteg, aki önellátó és a vitális funkciói rendben vannak, nem igényel semmi ellátást, csak szoros megfigyelést. A második fázisban van az, aki már ápolási segítségre szorul, és esetleg valamilyen egyéb támogatásra, például gyógyszerre is szüksége lehet. Ha egyéb baja is van, nagyobb az esélye, hogy bármikor tovább romolhat az állapota, tüdőgyulladás alakulhat ki, vagy egyéb betegségei súlyosbodhatnak. Náluk már kell a légzési és keringési prevenció. Mi az elmúlt hónapokban speciális helyzetben voltunk azért is, mert szinte kivétel nélkül szociális otthonokból vagy hajléktalanszállókról kaptunk covidos betegeket. A szociális otthonos betegek általában idősek, nagy részük leromlott általános állapotú volt, többen felfekvésekkel, alsó végtagi bénulásokkal vagy sztrók utáni állapotban kerültek hozzánk. Az ő ápolásuk más, mint egy 45 éves emberé, aki csak azért fekszik itt, mert gyógyszert kap, s figyeljük, hogy mi történik vele. A hajléktalanoknál külön kihívás a megfelelő táplálás és vitaminpótlás. A covidos betegség harmadik fokozata pedig az, ahol már állandó légzési problémák vannak. Nálunk minden egyes betegágynál ott van az oxigén, ők azonnal kapják a légzéstámogatást. Előfordul, hogy ennek ellenére is romolhat az állapotuk, és muszáj intenzívre vinni a beteget. Az intenzív ellátás a vitális funkciók állandó támogatását jelenti, s erre a fázisra az a törekvés jellemző, hogy megpróbáljuk elkerülni a beteg lélegeztetőgépre való helyezését. A kezelésnek mindenképpen ez a legkritikusabb eleme. Ez magasan koncentrált szakmunka és a beteg együttműködése nélkül nem is megy. Ha mindezek mellett kimerültek a beteg mobilizálható erőforrásai, akkor van szükség a lélegeztetőgépre. 

De mit kell csinálnia a betegnek, hogy ezt elkerülje? El tudja ezt magyarázni?

Az első amit elkezdünk minden bekerülő betegnél, az a légzőizmok tornáztatása. Azért oly fontos ez, hogyha odáig jutna, hogy már komolyabb problémája adódna a spontán légzéssel, addigra már felkészült legyen egy erőszakosabb aktív légzőtornára.

A BEK intenzív osztálya mennyire sikeres ebben? Milyen arányban kerülnek le élve a lélegeztetőgépről?

Ez idáig nálunk mindenki túlélte ezt a fázist, volt olyan betegünk, aki hat hét után került le a lélegeztetőgépről. A nálunk elhunyt betegek kivétel nélkül nagyon idős, nagyon leromlott állapotú emberek voltak, akik négy-öt hét nem is igazán súlyos betegség után élettartalékaikat elfogyasztották, s csendben feladták.

Ha megszorítanák, ön itt mennyire tudná bővíteni a lélegeztetőgépes ellátását?

A házban összesen 60 lélegeztetésre alkalmas gép van, de működtetni maximum harmincat tudnék magas szintű gyakorlott szakszemélyzettel. Pedig tavaly május óta az egyébként is magasan képzett szakápolóinknak itt az intézetben speciális képzéseket szerveztünk, ahol a lélegeztetőgép kezelése is egy volt a kiemelt területek közül.

A kormány minap hozott egy rendeletet, amiben azt mondta, hogy a járvány-ellátásra lefoglalhatja a magánintézményeket. Erre szolgáltatók egy része fölajánlotta a segítségét a kormánynak. Ön mit lépett?

A BEK már tavaly fölajánlotta a kórházi kapacitásait, és azóta folyamatosan benne vagyunk a covidos-betegellátásban. Ezzel a rendelettel mi nem tudunk mit kezdeni. Ismeretes, hogy eddig rajtunk kívül egyetlen magánszolgáltatótól sem vezényeltek el dolgozókat, és nem vittek hozzájuk fekvőbetegeket sem. Egyébként ez egy érdekes pillanat a magyar magán-egészségügyben, mert most kiderülhet, melyik az a magánkórház, amelyik képes járványellátásra. Van-e nekik 24 órában működő intenzív osztályuk? Mert ha nincsenek ilyenek, akkor az nem igazán olyan kórház, ahol súlyos betegek egyáltalán elláthatók. A BEK-en kívül talán egy-két magánkórház felel meg ezeknek a kritériumoknak. 

Magyarul azt mondja, hogy valójában nem is tud lényeges kapacitással hozzájárulni a magánszféra a járványellátáshoz?

A fekvőbeteg-ellátásról igen, ezt mondom.

Azért eszközeik lehetnek a magánszolgáltatóknak, amit esetleg egy ilyen rekvirálásnál elvihet az állam?

Nem hiszem, hogy az állam úgy gondolta, hogy odamegy, teherautóra rakja a cuccokat és elviszi. Inkább arról lehet szó, hogy ha elfogynának az állami kapacitások, akkor használatba veszik azokat a magánellátó-helyeket, amelyek alkalmasaknak tűnnek covid-betegek ellátására. Tehát nem el-, hanem csak használatba veszi a tulajdont. Amúgy az teljesen logikus és mindenki által elfogadható, hogy egy járványhelyzetben minden erőforrást mozgósítani kell.

Ha önre bízták volna, akkor hogyan szervezné meg a járványellátást a jelenlegi körülmények között? Helyes-e, hogy a kórházak falain próbálnak meg tágítani ahelyett, hogy stadionokban vagy hasonló nagy létesítményekben rendeznénk be ezeket az ellátóhelyeket.

Nem tudom. Én mint kórházvezető csak saját tapasztalataimra hagyatkozom, s azt tudom, milyen ellentmondásai vannak a jelenlegi helyzetnek, amiket föl kéne oldani. A legfontosabb következtetés, amire rájöttünk, talán az, hogy járványhelyzetben is biztosítani kellene a más betegségben szenvedők folyamatos ellátását is. Hogy csak a saját portám előtt söpörjek: én rendszeresen nyilatkozom a krónikus, műtétre váró gerincbetegek nyomorult helyzetéről. A várólista a legnagyobb szívfájdalmam. Abban már szinte biztos vagyok, hogy az országban néhány speciális szakintézetet ki kellene vonni a járványellátásból, s kapacitásukat arra fordítani, hogy ne torlódjon fel kezelhetetlen betegtömeg egy-egy körülírt szakterületen. Például egy olyan, a gerincgyógyászatra specializálódott szakintézetet, mint a Budai Egészségközpont, és szakembereit COVID-ellátásra fordítani, s egy döbbenetes méretű várólistát generálni nem tűnik racionálisnak. Félreértés ne essék, én becsülettel és zokszó nélkül végzem a dolgomat a járványellátásban, de látom, hogy a feltorlódott krónikus betegek ellátása nagy megpróbáltatással fog járni, ha egyszer elmúlik a vész.

De hát ön döntött úgy hogy csinálja.

Tavaly, mikor Európába berobbant a járvány, s a szaktárca az első hullámban leállította az elektív ellátásokat, köztük a gerincsebészetet, azért ajánlottam föl a kapacitásainkat, mert itt állt egy üres kórház. Akkor ez egy logikus lépés volt. Egy év elteltével már látjuk a következményeket: a gerincbetegek között irdatlanul megnőtt a várakozás, az emberi szenvedés, az állapotromlás. Még mindig nem lenne késő az ágazatvezetés részéről átgondolni, hogy mik azok a területek, ahol nem szabad ezt engedni. Ilyen lehet például a gerincsebészet, ahol az ellátás hiánya miatt a munkaképes lakosság egy része nyomorodik el, valamint a kardiorespiratorikus betegek ellátása, az onkológia. Bár lehet, hogy az utóbbi a két területen nem keletkeztek nagyobb lemaradások, mert a döntéshozók figyeltek erre.

Mérik, hogy a várólista miatt hány ember állapota romlik?

Persze. De az állapotromlással akkor szembesülünk igazán, amikor majd elkezdjük műtétre behívni a betegeket. Van akit akkor már nem lehet megoperálni, mert visszafordíthatatlan mentális károsodásokat szenvedett el. Neki maradnak az erős fájdalmai, veszít a mozgásfunkcióiból, elvész a munkavégző képessége. Élete végéig gyógyszert fog szedni, ezek mellékhatásaként pedig jönnek majd a máj-, a vese-valamint az emésztőszervi problémák. Rákerülnek egy sínre, amiről nincs leszállás. Őket már csak krónikus gondozásba lehet vinni. Ez a gondozás azonban sokkal komolyabb mértékben terheli az ellátórendszert meg a családokat, mint az, ha idejében meg lettek volna operálva. Ezen páciensek mint munkaerő elvesznek a nemzetgazdaság számára, a másik oldalon viszont komoly egészségügyi költséget okoz az élethosszig tartó gondozásuk.

Annak az 1300 embernek, aki most várakozik, mekkora hányada végezheti majd így?

Potenciálisan mindegyik. Természetesen a végkimenetben szerepet játszanak az egyéni adottságok, hogy ki az, aki képes eredményesen megbirkózni ezzel a várakozással. Csaknem egy éve mi már csak akut beteget tudunk felvenni, s közben rengeteg krónikus beteg marad ellátatlanul.

Mit mondhat azoknak, akik ellátásért telefonálnak?

Miután az eddigi szakvizsgálati előjegyzéseket is kénytelenek vagyunk átütemezni és velük tele van a járóbeteg-naptárunk augusztus végéig, a minap felfüggesztettem a szeptember utánra adott előjegyzéseket. Teljesen bizonytalannak látom, hogy mikor tudjuk a várakozó betegeket ellátni, ezért az operátoraink arra kérik az új jelentkezőket, hogy menjenek vissza a háziorvosukhoz, aki ide utalta őket, és tájékoztassa őt, hogy az intézetünkben a közeljövőben nincs lehetőség szakvizsgálatot végezni.

Máshol kaphatnak ellátást?

Mivel ide azokat küldik, akik más helyen már nem kaptak ellátást, ezeknek a betegeknek a helyzete egyáltalán nem elfogadható. Valóban nincs hová küldeni ezt a betegcsoportot.

Magánbetegként sem kaphatnának ellátást?

A magánellátás a járványhelyzettel párhuzamosan szűkült be. Az intézet erőforrásainak egyre nagyobb hányadát szükséges a járványellátásra koncentrálni.