„Óriási sikerélményt ad egy gyerek sikeres gerincműtéte” - interjú Dr. Tunyogi Csapó Miklóssal

Dr. Tunyogi Csapó Miklós gerincsebész ez év augusztusától színesíti szaktudásával intézetünk orvospallettáját, Dr. Márkus István gerincsebész és Dr. József Kristóf ortopéd-traumatológus rezidens kollégával együtt - mindannyian az OGK új gyermek gerincsebészeti programjához csatlakoztak. Tunyogi Csapó doktort szakmai múltjáról, jövőbeli terveiről és az új programról kérdeztük.

Miért az orvosi hivatást választotta?

Harmadik generációs orvos vagyok: nagyszüleim, édesapám és édesanyám is orvos, mégsem volt egyértelmű, hogy erre vezet az utam. A középiskolában nem voltam túl szorgalmas tanuló, és a fizikatanárom, aki nagyon kemény ember volt, lényegében eltanácsolt az orvosi pályától, azt mondta nem lennék erre alkalmas. Azt javasolta, inkább műszaki pályára menjek. Lényegében dacból és kalandvágyból felvételiztem az orvosira, elsőre nem is sikerült. A következő felvételiig tartó egy évben műtőssegédként dolgoztam, ami nagyon hasznos tapasztalat volt. Akkor tudatosult bennem, hogy ez az irány engem tényleg érdekel. Másodjára sikerült bejutnom a Pécsi Tudományegyetemre, ahol 1998-ban végeztem.

Az egyetem elvégzése után rögtön a gerincgyógyászat felé fordult?

Nem, ez sem volt egyenes út. Mindig irigykedve néztem azokra a kollégáimra akik már az egyetem alatt céltudatosak voltak és határozottan látták a szakmai ambícióikat. Nálam ez lassabban alakult, középiskolás korom óta majd az egyetem alatt is elsősorban a versenysport motivált, sokáig kacérkodtam a sportkarrier lehetőségével is, konkrétan a hosszú távú triatlon-versenyzéssel. Végül maradtam amatőr triatlonos, mely szerelem mind a mai napig elkísér – rendkívül nagy kitartást és állóképességet biztosít mind fizikailag, mind mentálisan a sebészi pályám során is. Az egyetem elvégzése után sok mindent kipróbáltam, átmenetileg dolgoztam radiológiai osztályon, ahol az intervenciós radiológia érdekelt, ami akkortájt még nagyon gyerekcipőben járt hazánkban. Aztán a győri szülészeten is eltöltöttem egy rövid periódust, amit az SFOR, azaz az amerikai magyar misszió mentőorvosi tevékenysége követett. Közel két év útkeresés után érkezett egy megkeresés a PTE Traumatológiai Klinikájáról, ahova állást ajánlottak. amit örömmel elfogadtam. Nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, és baleseti sebészként kezdetét vette a mozgásszervi sebész pályám, ahol végre megtaláltam a helyem. Nyárády Profeszor Úr „iskolája” meghatározó és példamutató sebészi szemléletet adott. Négy év „rezidenskedés” után három évet töltöttem az USA-ban kutatóorvosként, Glant Tibor Professzor Úr laborjában Chicagóban, ahol rendkívül hasznos tapasztalatokra tettem szert: munkabírást, állóképességet, koncentrációt tanultam és fejlesztettem ki, azt hiszem, a komolyabb emberré válás első lépcsőfoka volt ez. Később a PhD-met is az itt végzett munkából írtam és védtem meg.

Az Egyesült Államokból hazatérve a PTE-re az akkortájt induló közös ortopéd-traumatológus szakképzésbe csöppentem, és az ortopédián belül a gerincsebészeti munkacsoportba kerültem, ahol végül megragadtam. A scoliosis-sebészet akkor is, ma is inspirál, hiszen a gerincdeformitások műtéti kezelésében mai napig nincsenek egyértelműen kidolgozott protokollok, mind a műtéti technikák, mind az implantátumok terén nagyon sok az újdonság, az innováció. Nagy kihívás ez egy szakembernek, ebben látom a perspektívát ma is.

Gerincsebészként is szerzett szakmai tapasztalatokat külföldön?

Igen, kezdettől szerettem volna többet tudni az új technikákról, implantátumokról, műtéti eljárásokról. Ebben nagy szerencsém volt a Scoliosis Research Society pályázatával, ami szinte véletlenül jött szembe velem, s amit az esélytelenek nyugalmával adtam be. Több mint ötezer jelentkező közül egy japán pályázót és engem választottak ki: mi dönthettük el, melyik intézetben töltjük el a három hónapos ösztöndíjas periódust. Így kerültem San Diegóba Peter Newton mellé, aki manapság az egyik legnagyobb gerincdeformitás sebész a világon. Fantasztikus élmény volt, hogy együtt dolgozhattam vele, jelenleg ő az SRS elnöke, s a mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyunk.

Ezt követően Jeszenszky Dezsőnél, Svájcban szereztem a szakmai tudásom és tapasztalatom újabb meghatározó részét. Jeszenszky doktor, aki a világ deformitássebészetére eddig is jelentős hatással volt, ma a zürichi Schulthess Klinik gerincsebészetének egyik igazgatója. Betegközpontú, alázatos hozzáállását orvosként követendőnek tekintem. Több magyar kollégámmal együtt sokat köszönhetünk mentori tevékenységének, a tőle kapott tudást és tapasztalatokat a magyar betegek gyógyítása során tudjuk kamatoztatni. A pályám során elért fejlődés a vele közösen végzett műtéteknek és konzultációknak is köszönhető, amelyekre remélhetőleg a jövőben is sor kerül. Talán kijelenthetem, hogy nem csak tanítómesteremmé, de életre szóló barátommá is vált az évek során.

Ha jól tudom, a deformitássebészet az Ön speciális területe a gerincsebészeten belül.

Igen, a gerincsebészet egyik speciális területével, a gerincferdülések-, deformitások kezelésével foglalkozom, ami döntő többségében a gyermekeknél, jellemzően serdülőkorban fordul elő. Utóbbi, az ún. serdülőkori vagy idiopátiás gerincferdülés az összes deformitás körülbelül nyolcvan százalékát teszi ki. Emellett létezik olyan gerincferdülés, amelynek ismerjük az okát, ilyenek például azok, amelyek csigolyafejlődési rendellenességekhez társulnak. Ezeket az elváltozásokat – megelőző jellegű beavatkozással – kisgyermekkorban gyógyítjuk. De ismert az oka az izombetegségek vagy szindrómák talaján kialakuló gerincferdüléseknek is. Ezek nagy odafigyelést igényelnek: nemrég olyan esettel találkoztunk, amiből összesen harmincat írtak le a világon. Kiemelt központja vagyunk ezen gyermekek ellátásának. A gyerekeken kívül természetesen az idősebbeket is érinti ez a probléma, tehát a felnőtt, de még nem operált esetekkel is foglalkozom, akik a fájdalom miatt jelentkeznek, illetve az idősödő populációnál is egyre nagyobb számban jelennek meg a degeneratív deformitások.

Mi jelenti az alapvető különbséget a gyerek gyógyításával kapcsolatban?

Egész más élmény gyermekekkel foglalkozni, mint felnőttekkel. A gyerekek fantasztikusan jól veszik azokat az akadályokat, amit egy műtét jelent. A szülők nagyon meg van ijedve, ami érthető, de maguk a gyerekek: csodák. Két nappal az operáció után mosolyogva sétálnak. Gyorsan rehabilitálhatók, és könnyedén gyógyulnak. Óriási sikerélményt ad a sebésznek egy gyerek jól sikerült gerincműtéte. A hosszú és megterhelő műtétek okozta stressz és fáradtság mellett motivációt jelent, ha látunk egy kiskamasz, tinédzser lányt (az ismeretlen eredetű gerincferdülés jellemzően lánybetegség), aki új születésnapjaként ünnepli a műtét napját. A gerincferdülés komoly testi elváltozással is jár, amitől ezek a lányok zárkózottak, szégyenlősek lesznek, s a műtét számukra nagy megkönnyebbülést hoz, örömöt a megváltozott testük miatt. Magasabbak lesznek az operációt követően, harmonikus felsőtestet kapnak bordadeformitás nélkül, s ezt mindegyikük valódi ajándéknak tekinti. Nekünk, sebészeknek fontos visszajelzés az örömük, a lelkükben bekövetkező változás, főleg ezért érdemes folytatni nap, mint nap.

A gerincferdülés korrekciós műtétei nem ritkán nagyon hosszúak, hat-nyolc órásak, vagy még tovább tartanak. A szakemberek számára ez mekkora igénybevételt jelent? Hogyan készülnek egy ilyen – Önök számára is - megterhelő beavatkozásra?

Remélem nem tűnik nagyképűségnek: számunkra ez a rutin. Nekünk a négy-, hatórás műtétek számítanak rövidnek. Megszoktuk a hosszú műtétek jelentette terhelést minden értelemben. Mindannyian igyekszünk sportolni, karbantartani magunkat, s időt szakítani a mindennapokból való kikapcsolódásra. Erre sajnos átlagos időben – amikor szinte mindennap operálunk – kevés lehetőségünk nyílik. Néhány éve még komolyan sportoltam, Ironman versenyeket teljesítettem, de egy ilyen megmérettetéshez rengeteg edzés szükséges, amire már sajnos nem tudok elég időt szánni. A műtőben egyébként jellemzően jó a hangulat, összeszokottan dolgozunk, így – bár vannak holtpontok és nagy fáradtság a végén –, de mégis jól telik az idő, ha lehet ilyet mondani.

Mit takar az OGK új gyermek gerincsebészeti programja?

Ez egy új, hiánypótló kezdeményezés. Január elsejétől az OGK-ban létrejött egy tanszéki csoport a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájához kapcsolódóan. A cél, hogy lefedjük a gyermek gerincsebészet teljes spektrumát. Ide elsősorban a gyermekkori primer gerincdaganatok-, és deformitások tartoznak, de az összes többi – gyermekkorban előforduló – gerincpatológiát is kezelni szeretnénk (például fejlődési rendellenességek, porckorong-problémák, csigolyaelcsúszások, gyulladásos folyamatok). Az álom az, hogy mindebből egy önálló tanszék is létrejöjjön.

2019-ben megvédte habilitációját a gerincdeformitások diagnosztikájának és korrekciós sebészetének új lehetőségei témájában. Mik a jövőbeli szakmai tervei?

Mindannyiunk előtt, aki tagjai vagyunk az új gyermek gerincsebészeti programnak hatalmas lehetőségként áll egy jövőbeni – Semmelweis Egyetemmel közös – tanszék létrejötte. Itt lehetőség nyílhat a tudományos tevékenységem folytatására, sok reményt fűzök hozzá. A konkrét szakmai célok a közös munka során fognak alakulni.

A szakmai ismereteken túl milyen tudást, szemléletet ad át legszívesebben a hallgatóknak, a jövő orvosainak?

Fontosnak tartom az oktatást, azt a hatást, amit a jövő szakemberei tehetünk. Megtisztelőnek érzem, hogy fiatalabb kollégák követnek a pályán, remélem személyesen is volt szerepem ebben. Azt kell mondanom, még több fiatal szakember kéne, aki elköteleződik a gyermek gerincsebészet mellett, mert nagyon kevesen vagyunk ezen a területen. A jövőben is mindent meg fogok tenni, hogy személyes példámmal, tapasztalatommal az általam fontosnak tartott irányokat, értékeket, lehetőségeket megmutassam az utánunk jövő generációknak. Szeretnénk még több ambíciózus, elhivatott gerincsebész kollégát erre a területre.

2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetést kapta kutatói, oktatói és gyógyítói tevékenységéért. Amellett, hogy ez rendkívüli méltatás egy szakember számára, kötelezettséget is jelent a mindennapokban?

Nagy meglepetésként ért akkor ez a magasrangú kitüntetés, hiszen fiatal szakorvosként kaptam. Fontos visszajelzés volt a pályámon és megerősített, hogy hasonló eltökéltséggel folytassam. Ma is és a jövőben is igyekszem megfelelni annak, amit egy ilyen méltatás jelent.

Egy személyes kérdéssel zárnám a beszélgetést: a hosszú műtétek és a rendkívüli leterheltség mellett, amit a hivatása jelent, mivel tölti kevés szabadidejét?

Valóban nagyon kevés szabadidőm van, de mint minden édesapa, ennek az időnek a legnagyobb részét én is gyermekeimmel, két kislányommal igyekszem tölteni, az amatőr sport mellett. Az idősebb lányom lovagol, mint én, vele ez különleges kapocs közöttünk, de a fiatalabb is nagyon tehetséges, mindkettőjükre nagyon büszke vagyok.