Az ország első főnővére: Kossuth Zsuzsanna

Kossuth Lajos legfiatalabb húga, legkedvesebb testvére volt, akit életrajzírói szerint „lelkének jobb felének” tekintett. Nevezik „a magyar Nightingale-nek” is, és méltán: a krími háború önkéntes ápolónővéréhez hasonlóan, de őt megelőzve, ő is teljes szívvel-lélekkel vetette bele magát egy jó ügy szolgálatába, szervezte a szabadságharc sebesültjeinek ellátását, ápolását. „Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthettem. A magam szenvedéseit alig éreztem” - már súlyos betegen, száműzetésben írta ezeket a sorokat, amelyeknél jobban aligha lehetne összefoglalni Kossuth Zsuzsanna emberi nagyságát. Az Ápolónők Napja alkalmából emlékezünk Magyarország első kinevezett főápolójára.

Kossuth Zsuzsannának tragikusan rövid élete volt, mindössze 37 évet élt, és ezalatt is sok szenvedés, magánéleti és közéleti csapás sújtotta. Mégis, mindennek ellenére példamutatóan tevékeny, a rászoruló embertársai szolgálatában fáradhatatlan, nagy tehetségű embert ismerhetünk meg az alakjában. 1817. február 19-én született Sátoraljaújhelyen, egy kispénzű ügyvéd ötödik gyermekeként. Bátyjának, Kossuth Lajosnak kezdettől bizalmasa, munkatársa volt. Alig tizenöt évesen az 1831-es felvidéki kolerajárvány idején már segített neki a vesztegzárban lévő betegek és koleragyanúsak ügyeinek intézésében. Magánéletük is összefonódott, hiszen 1841-ben a Kossuth testvérpár a Meszlényi testvérekkel, Rudolffal és Terézzel kötött házasságot. Zsuzsanna nem sokáig örülhetett boldog szerelmi házasságának, hiszen hét évvel később, nem sokkal harmadik gyermeke megszületése előtt özvegyen maradt. Bár ekkor már rajta is megjelentek a halálos tüdőbaj első jelei, hihetetlen lelkierővel tartotta magát, és gyászát közéleti, emberbaráti tevékenységbe fojtotta: az 1848-as szabadságharc idején a betegek, sebesültek ápolásában vett részt.

Kossuth Lajos kormányzóként újjászerveztette a hadsereg egészségügyi osztályát: vezetőjévé Flor Ferencet, a magyar honvédség országos főápolónőjévé pedig húgát, Kossuth Zsuzsannát nevezte ki. A háromgyermekes fiatalasszony éleslátása, zseniális szervezőkészsége itt mutatkozott meg igazán: felismerte, milyen rettenetes hiány van az egészségügyi ellátás minden területén, hiszen alig volt kórház, nem volt elég orvos, ápolónő, megfelelő felszerelés, kötszer, élelem sem. Felhívásokkal mozgósította az asszonyokat: zászlóhímzés helyett kötszernek tépést és takarót, ágyneműt készítsenek, és ha tehetik, személyesen is segítsenek a szenvedő sebesülteknek. Az önkéntes ápolóktól a következő jellemzőket várta el: rend, pontosság, józan erkölcs, önfeláldozás, hűség, gyöngédség, hazaszeretet. Rövid idő alatt 72 hadikórházat sikerült szerveznie, ahol a sérült magyar honvédek mellett az osztrák sebesült katonák is ellátást, enyhülést, vigaszt kaphattak. Később, amikor Kossuth Zsuzsa ellen hazaárulás, felforgató tevékenység, összeesküvés címén vádat emeltek, ezek az osztrák katonák is nagy tisztelettel emlékeztek vissza rá, álltak ki mellette: "Ennek az asszonynak köszönhetjük az életünket, ő nem az ellenséget látta bennünk, hanem a szenvedő embert... Anyai gyengédséggel bánt velünk."

A szabadságharc bukása után a keserves üldöztetés hónapjai-évei következtek. Bujdosás közben újabb tragédia érte: meghalt a kisfia. Orosz majd osztrák fogság, börtön, majd az akasztófától való megmenekülés után száműzetés sújtotta. A hatóságoknak Brüsszel sem bizonyult elég távolinak a Kossuth név viselői számára, így Amerikába volt kénytelen emigrálni idős anyjával, testvéreivel és kisgyermekeivel, akiknek megélhetéséről neki kellett gondoskodnia. A folyamatos munka és nyomor felőrölte az erejét, régóta húzódó tüdőbaja elhatalmasodott, így 1854-ben meghalt. Az első országos főápoló tiszteletére, kései elismerésként Kossuth Zsuzsanna születésnapját a Magyar Országgyűlés a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította.