Hogyan kezelhető az ínhüvelygyulladás?
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
Ujjat húzni a fájdalommal
Az ínhüvelygyulladás egyik leggyakoribb betegség, amellyel felkeresik az ortopédiai szakrendeléseket. Amellett, hogy igen nagy fájdalmakat okoz, a gyógyulása gyakran hosszú hetekig is eltarthat. Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már mozdítani sem tudják a kezüket, vagy lábfejüket. Épp ezért roppant fontos a korai felismerés és kezelés. Dr. Lajos Éva ortopéd szakorvost kérdeztük a betegség jellegzetességeiről, gyógymódjáról, megelőzéséről.
Minek következtében alakul ki az ínhüvelygyulladás?
Leggyakrabban az egyhangú, sokszor ismétlődő mozgás, mechanikus irritáció következtében alakul ki. Jellemző továbbá billentyűzetet, egeret, mobilt rendszeresen használóknál, zenészeknél, vagy bármely túlerőltetés (például házimunka) esetén. A betegség kialakulhat nemcsak mechanikai irritáció, hanem sérülés során elszenvedett fertőzés következtében is. Érdekes módon, viszonylag gyakran megjelenik cukorbetegeknél is, bár ennek oka nem ismert. Ínhüvellyel körülvett inakat főleg a csukló és a boka körül találunk, nem meglepő tehát, hogy ezek gyulladnak be leggyakrabban. Legtipikusabb a hüvelykujj oldalánál lévő feszítő inak, valamint a csukló feszítő ínhüvelyeinek gyulladása. A csuklóhajlítók gyulladása a fenti okokon kívül sokszor valamilyen általános gyulladásos betegség (pl. sokízületi gyulladás, autoimmun betegségek) következménye.
Milyen tünetek esetén gyanakodjunk?
Az egyirányú krónikus terhelés hatására kezdetben megnő a folyadéktermelés az belhártyában. Az ínhüvely megduzzad, az inak csúszását segítő anyag összetétele megváltozik, és létrejön a gyulladás. Ennek következtében feszülés, majd szúró, égő fájdalom jelentkezik. Mozgatáskor akár hallható, érezhető kattanást is megfigyelhetünk. A gyulladás egyes makacs, vagy elhanyagolt esetben krónikussá válhat. Lehet a gyulladás akut, de lehet krónikus is, akkor már az ín mozgatásakor ropogást érezhetünk.
Hogyan gyógyítható a betegség?
A diagnózist követően a legfontosabb, hogy a végtag nyugalomban legyen, rögzíthetjük rugalmas pólyával, előrehaladott esetben, akár gipszsínes merev rögzítéssel is. Ma már leggyakrabban műanyag rögzítőt, ún. orthézist használunk. Fontos a lokális, nem szteroid-tartalmú gyulladáscsökkentő kenőcsök és tapaszok alkalmazása, kiegészítve fizikoterápiával, helyileg hűtéssel (jégzselé), de szükség lehet a nem szteroid hatóanyagú gyulladáscsökkentő gyógyszerek szájon át történő alkalmazására is. Bizonyos makacs esetekben szteroid injekciót adunk az ínhüvelybe. Kitartó eredménytelen konzervatív kezelést követően, nem szűnő gyulladások esetén megoldást jelenthet a műtéti beavatkozás, ennek során a beszűkült ínhüvelyt megnyitják és a felhalmozódott gyulladásos szövetet eltávolítják.
Mennyi ideig tart a gyógyulás?
A gyógyulás általában hetekig eltart, ezért igen türelmesnek kell kennünk, és nem szabad megszakítanunk a kötelezően előírt pihenést még akkor sem, ha már nem érezzük olyan erősnek a fájdalmat. Holott a betegség elkerülhető, ha kerüljük a monoton, megerőltető mozdulatsorokat, valamint rendszeresen mozgatjuk, tornáztatjuk, nyújtjuk a végtagot. Gyanús jel esetében pedig pihentessük, borogassuk a végtagot, hogy mielőbb visszanyerje a terhelhetőségét, de ha már kialakult a baj, kezdjük el időben a kezelést.