Főigazgatói interjú
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
A magyar gerincsebészet nemzetközi szakmai rang
Az Országos Gerincgyógyászati Központ jó ideje a kelet-közép-európai régió egyik referenciaintézménye. Orvosai, pszichológusai, a magasan képzett gyógytornászok és nővérek azonos szellemiségben dolgoznak két évtizede. Varga Péter Pál főorvos intézményében érdekes módon fonódik össze a szellemi befektetés és a személyes kurázsi, a magántőke és a közfinanszírozás.
– Induljunk ki a jelenlegi helyzetből: mindig az a cél lebegett ön előtt, hogy magánkórháza legyen?
– Ó, dehogy! A pálya kezdetén a tanulás, az adott szakma alapjainak, majd a speciális szakismereteknek az elsajátítása az első számú célja egy fiatal orvosnak. A Szent János Kórházban, majd a SOTE Ortopédiai Klinikáján s a továbbképzéseken a legkiválóbb hazai gerincsebészektől tanulhattam, oldalakat tölthetne meg a nevük felsorolása. Aztán a nyolcvanas évek közepétől tágult a tér: a szakma nemzetközi vezetői mellett dolgozhattam elsősorban az Egyesült Államokban, de Japánban és más országokban is.
– Kitörő örömmel fogadtak egy ismeretlent egy szocialista országból? Ma nehéz ezt elképzelni.
– A tudományos és persze az orvosi világban más a mérce. Már 1981-ben megírtam bemutatkozó levelemet Honoluluba Ralph Clowardnak, a kor vezető gerincsebészének, akit ma is a szakma géniuszának tartanak. A vele töltött idő meghatározó volt későbbi pályafutásom szempontjából: először könyvekkel, szakirodalommal támogatott, majd 1986-tól lehetőségem nyílt kiutazni hozzá. Két évtizedes barátságunknak – amely haláláig tartott – köszönhetően juthattam el a szakma ászaihoz szerte a világban.
– Ha nem következett volna be a rendszerváltozás, most egy másik földrészen élne?
– De bekövetkezett! 1991-ben határoztuk el véglegesen feleségemmel, hogy itthon a helyünk. A döntést persze segítette, hogy akkor már rendelkeztem olyan szabadalmi jövedelmekkel, amelyek biztos anyagi hátteret adtak, s nem kényszerítettek hálapénz elfogadására.
– Híre ment annak, hogy nem őrzi féltékenyen a „tudományát”. Járta az ország kórházait, bemutató operációkat tartott. Nem félt a konkurenciától?
– Az orvos alapvető kötelezettsége tudásának továbbadása. Ne felejtsük el, hogy új sebészeti szakág kialakulásának idejét éltük: az ortopédia és az idegsebészet ötvözésével jött létre az önálló gerincsebészeti tudomány. Nemcsak a tábor építése, hanem a rengeteg ellátatlan beteg gyógyítása is inspirálta ezeknek az éveknek a hangulatát.
– Késhegyig menő harcoktól, lobbik összecsapásától az orvosi pálya sem mentes. Hogy sikerült ezeket kicseleznie?
– Harcunkat megvívtuk, s ezek eredményeképpen mára a gerincgyógyászok erős szövetsége jött létre. Már a kilencvenes évek végére széles szakmai konszenzus alakult ki, ebben munkacsoportunk alapvető szerepet játszott. Legrégebbi kollégáimmal, Ferenc Mária reumatológussal, Tóth István idegsebésszel és Jakab Gábor ortopédsebésszel sikerült megalapítanunk önálló műhelyünket, amelyet később a hozzánk csatlakozó kiváló fiatalokkal közösen fejlesztettünk azzá, ami lett. Kétségtelen, hogy a folyamat döntő faktora széles körű nemzetközi elismertségünk volt.
Bővebben ezen a linken olvashat!