A porckorongsérv (gerincsérv)

Nincs könnyű helyzetben az, akinek orvosai MR vagy CT vizsgálattal porckorongsérvet állapítottak meg, és az internetről próbál tájékozódni arról, milyen kezelés lenne a legjobb a számára. Sebészek honlapjai esküsznek a műtétre (de a műtéti szövődmények taglalását nagyvonalúan kezelik), míg manuálterapeuták, egyéb nem műtéti kezelést kínálók óva intik a gyanútlan olvasót attól, hogy sebész közelébe menjen.

Mi az igazság?

Kérdeztük Dr. Varga Péter Pál főizgazgatót.

A porckorong-degeneráció részjelenségeként bármely életkorban előfordulhat, hogy a csigolyaközti résből (amit a porckorong teljes egészében kitölt) ilyen-olyan okokból porcszövet kerül a gerinccsatornába, s ott térszűkítést hoz létre. Ezt az állapotot nevezi a köznyelv porckorongsérvnek.

A porckorongsérv akár kiszakadt akár nem, derékfájás forrása lehet. Lesugárzó fájdalom a karba (nyaki sérv esetén) vagy az alsó végtagokba (ágyéki sérv esetén) azt jelenti, hogy a kitüremkedő sérv eléri azt az ideggyököt, ami azonos szintben lép ki a gerincből. Ezt az állapotot ideggyulladásnak hívjuk. Attól függően, hogy melyik idegek érintettek, eltérő megnevezéseket használunk erre: az utolsó ágyéki és az első keresztcsonti ideg esetén ülőideg-gyulladásról (isiász) beszélünk, míg a felsőbb ágyéki idegek esetén a combi idegfonat gyulladásáról (femoralis neuritis).

Az ideggyulladást két tényező okozhatja külön-külön vagy együttesen . Az egyik a mechanikai: a térszűkítés (mint összenyomást okozó ágens) hatására az ideg érzékeny külső hüvelye ödémásodik, megvastagodik, s a benne futó finom idegrostok területén funkciózavar keletkezik . Funkciózavar jele a fájdalom, érzészavarok (zsibbadások és érzéketlen bőrterületek) és mozgászavarok (bénulások: azaz az adott ideg által működtetett végtagizmok gyengülése, akár teljes mozgásképtelensége). Talán a legsúlyosabb ilyen jel a végbél és a húgycső záróizmainak bénulása, ami széklet- és vizelet-visszatartási képtelenség (inkontinencia) formájában jelentkezik. A másik ok kémiai: a kiszakadt porckorongból a gerinccsatornába kerülő, s az ideggel kontaktusba jutó porckorong-szövetek kémiai irritációja hasonló ödémásodást vált ki az ideghüvelyből.

Ha egy orvos megvizsgál egy porckorongsérves beteget, az első dolga az, hogy felmérje az idegi érintettség meglétét, annak fokozatát. Ez azért prioritás, mert bizonyos ideig fennálló idegi funkciózavarok már egyáltalán nem, vagy csak nagyon sokára és csak részlegesen térnek vissza. Inkontinencia észlelése egyet jelent az akut műtéti javallattal, ilyenkor minden elvesztegetett óráért súlyos árat fizet a beteg. Kevésbé akut, de szintén egyértelműen műtéti kezelés irányába mutat a lesugárzó fájdalommal járó súlyos izomgyengülés (bénulás) megléte. Ha a beteg izmainak gyengülése kisebb mértékű, az akut vagy sürgős műtét kérdése azonnal lekerül a napirendről, s a nem-műtéti kezelések alkalmazása kerül előtérbe. Ezekben az esetekben a kezelés intenzitását és jellegét a beteg fájdalmainak intenzitása szerint ajánljuk meg. Itt is külön-külön értékeljük a lokális fájdalmat, illetve a végtagi lesugárzó fájdalmakat.

Lokális (végtagi kisugárzással nem kísért) derékfájdalom önmagában krónikus folyamatra utal, s igazán itt van tág tere a nem-műtéti (ún. „konzervatív”) kezelési módszereknek. Akutan kialakuló nagyfokú derékfájdalom a gerinc ízületeinek akut gyulladásának jele, ilyenkor a beteg meg sem tud mozdulni a megsemmisítő derékfájdalom miatt. Az adott ízület fájdalomcsillapító injekciója azonnal megszünteti ezt a fájdalmat, s gyulladáscsökkentők adásával gyors felépülés garantált.

A legnépesebb az a betegcsoport, ahol hirtelen (általában emelésre, szokatlan terhelésre) kezdődő derék- és alsó végtagi fájdalom alakul ki. Ez a fájdalom az első napokban rendkívül heves is lehet, majd spontán alábbhagy, s lényegében minden külső beavatkozás nélkül öt-hat hét után nyomtalanul el is tűnhet. Ha időközben MR-, vagy CT vizsgálat történik, azon jól látható a kidudorodó vagy kiszakadt gerincsérv, ami általában egy tágas gerinccsatornában (figyelem: nem a porckorongsérv mérete az elsődleges, hanem a gerinccsatornáé: ha az tágas, még nagyméretű sérv sem okoz problémát, de ha az pl. veleszületetten szűk, még egy-két milliméteres kiboltosulás is komoly tünetek forrása lehet) érinti az adott szegmens ideggyökét, vagy még azt sem. Ilyenkor a finom mechanikai vagy kémiai irritáció átmeneti gyöki ödémát okoz, ami az irritáció megszűnésével spontán el is múlik. A kémiai irritáció időtartama amúgy sem hosszabb három-négy napnál, a mechanikai irritációé pedig azért is csökken, mert a napok múltával a sérvek víztartalma fokozatosan csökken, s hat-nyolc hét alatt az eredeti méret negyedére, hatodára is lecsökkenhet. Nyilvánvalóan, a méret csökkenése a kiváltott mechanikai irritáció megszűnésével jár.
 

Ezekben az esetekben a józanul vezetett konzervatív kezeléssel rendkívül eredményesen lehet befolyásolni a fájdalmak mértékét. Legfontosabb eszközünk a gyulladáscsökkentés: az ideghüvely ödémáját helyi hűtéssel (jegelés), s ha az nem elég, akkor gyógyszerekkel : vagy szteroidokkal, vagy nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel lehet elmulasztani. Mindegyiknek van mellékhatása, ezért nagyon meg kell fontolni, ajánljuk-e egyáltalán, s ha igen, akkor melyik gyógyszertípust. Kevés mennyiségű gyógyszer is elegendő, ha nem szájon át, hanem infúzióban adjuk ezeket a szereket. Igaz, hogy kellemetlen a szúrás, de az alacsonyabb dózis, illetve az azonnali hatás (és a gyomor-bélproblémák kiküszöbölése) megélése bőven megéri bevállalni ezt a kellemetlenséget.

Attól függően, hogy a beteg hogyan éli meg fájdalmait (ne felejtsük el azt sem, hogy a fájdalom az agyban tudatosul, így az aktuális mentális állapot jelentős fájdalomalakító tényező!), akár azonnali ötnapos infúziókezelést is beajánlunk. Amint a fájdalom alábbhagy, rendkívül fontos az adott ideggyök kimozgatása a sérves pozícióból. Optimálisan ez az infúzióval párhuzamosan vezetett aktív gyógytornával elérhető. Ilyenkor a gyógytornász óvatos idegnyújtásokkal kísérletezik, illetve azt figyeli, hogy az adott ideg által beidegzett izmok mozgatásával hogyan tud visszahatni a gerinc-eredetű lokális és kisugárzó fájdalmakra. A gyulladásos tünetek (fájdalmak) elmúltával a gyógytornász szerepe válik elsődlegessé: olyan mozgásmintákat tanít meg a betegeknek, amiket aztán ők odahaza önállóan, napi szinten végezve meg tudják előzni hasonló tünetegyüttesek kialakulását, illetve ezúton sajátítják el azt, hogy már nagyon korai stádiumban felfedezzék saját magukon újabb gerincprobléma kialakulását, s időben forduljanak ismét szakemberhez.

A konzervatív kezelések végtelen tárházában a kezelő személyzet (orvosok, pszichológusok, gyógytornászok) együttműködésével a legkétségbeejtőbb helyzetekből is biztonságosan kivezethető a beteg (lásd: nem-műtéti kezelések.). A gerincbetegségek kezelése multidiszciplináris: azaz sok szakma együttes módszertanát ismerve lehet kiválasztani az adott beteg adott panaszainak és tüneteinek leginkább megfelelő kezelési módszereket.

Tanulni, tanulni, tanulni!

Érdemes elolvasni mindent, ami hozzáférhető és érthető, függetlenül attól, milyen képzettséggel rendelkezik a beteg biológiai területen és a kiválasztott szakembert elárasztani kérdésekkel, s meggyőződni arról, hogy valóban uralja a területet (tehát nemcsak egy eszköz van a kezében, s azt próbálja ráhúzni minden betegére, hanem valóban rendelkezik azzal a szakmai háttérrel, ami adott esetben más szakemberek bevonását is lehetővé teszi).

Ma ez egész világon megfigyelhető tendencia, hogy a magányos „csodadoktorok” vagy „mágusok” ideje lejárt. A gerincbetegségek ismeretanyaga olyan nagy fejlődésen megy át, hogy annak minden aspektusát egyetlen szakember ritkán látja át, s még ritkábban tudja a praxisában alkalmazni. Ezért alakulnak gyógyító csoportok, „gerincközpontok” („spine center”), ahol többféle szakember együtt gyógyít. Ezekben a centrumokban teljesen mindegy, hogy a beteg először a fizioterápeutát, gyógytornászt, pszichológust, reumatológust vagy gerincsebészt találja meg: ők valamennyien ugyanazon a kivizsgálási és terápiás protokollon futtatják át az adott betegeket, s szükség szerint automatikusan vonják be a megfelelő szakembereket a gyógyítási folyamatba.