A lámpás hölgy utódai

„A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek” - jelölte ki a követendő utat másfélszáz évvel ezelőtt a betegápoló szakma kiemelkedő alakja, az ápolóképzés megalapítója, Florence Nightingale. Szavai ma sem vesztettek aktualitásukból. Születésnapját, május 12-ét mai utódai tiszteletére jelölték ki: ezen a napon tartják az Ápolónők Világnapját illetve az Ápolók Nemzetközi Napját. A betegápolás mai hőseinek ünnepén idézzük fel a krími háború katonáinak mentőangyalaként tisztelt „Lámpás Hölgy”alakját!

Florence Nightingale 1820-ban született angol arisztokrata családban. Sokoldalú műveltséget szerzett, hat nyelven beszélt, érdeklődése korán a szenvedők, a betegek, a segítségre szorulók felé fordult. Nem fogadta el azt az életutat, amelyet származása, társadalmi helyzete kínált neki az angol főúri körökben, helyette családja tiltakozása ellenére Németországban és Párizsban kitanulta az ápolónői mesterséget, majd egy angol kórházban kezdett dolgozni.
„A legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek”

A korabeli kórházak nyújtotta kezdetleges betegellátással kezdettől elégedetlen volt, még békeidőben is folyamatosan a viszonyok javításán, átszervezésén dolgozott. A legelviselhetetlenebb körülményeket pedig akkor tapasztalta meg, amikor a 1853-ban a krími háború kitörésekor 38 ápolóval együtt a frontra utazott a sebesülteket ápolni. A hadikórház mindennek híján volt, amire szükség lett volna: nem voltak ágyak, kötözőszerek, érzéstelenítők, fájdalomcsillapítók, a fűtetlen helyiségekben a legelemibb higiéniai feltételek is hiányoztak, gyakorlatilag a tiszta víz sem állt a rendelkezésre, fertőzések tizedelték a sérülteket. A kórház statisztikája szerint az ide vitt sérültek 42 százaléka meghalt – ennél a harctéren hagyott sebesülteknek is nagyobb volt a túlélési esélye! Florence Nightingale emberfeletti munkával, kitartó szervezéssel, minden lehetőséget mozgósítva elérte, hogy ez a rettenetes arány megforduljon, a halálozás 2,2 százalékra csökkent. A Krímben ragadt rajta a „Lámpás Hölgy” név, mert éjjelente lámpával a kezében járta a kórházat, látogatta a sebesültjeit.

Feljegyzések az ápolásról

Nightingale a hadikórházban szerzett rettenetes tapasztalatait is feldolgozta, amikor megalapozta a betegápolás elméleti és gyakorlati képzését, a „Feljegyzések az ápolásról" című munkájával és kétszáz egyéb tanulmányával. A sötét, embertelen ispotályok, pokoli frontkórházak helyett sürgette, hogy a kórházak biztosítsák a betegek számára a gyógyulást legjobban segítő körülményeket, a lehető legteljesebb higiéniát, a tiszta levegőt és ivóvizet, a világítást, a megfelelő táplálkozást, ellátást. Felismerte, hogy pusztán a higiénia biztosításával rohamosan csökkenteni lehet a gyermekhalandóságot is, kezdeményezte a szülésznők, sőt, házhoz járó betegápolók oktatását is. Célul tűzte ki, hogy az ápolók magas szintű képzést kapjanak, és elvárta, hogy fegyelmezetten, odaadóan, szívvel-lélekkel, legjobb tudásuk szerint végezzék munkájukat:

"Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az "eset" iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt."

Máig érvényes tömör összefoglalója arról, milyen az ideális ápoló:

"Az ápolónő legyen józan; becsületes és megvesztegethetetlen; legyen igazmondó és megbízható; legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes; gyorskezű, de nem kapkodó; szelíd, de nem lassú; nyájas, de nem fecsegő; tapintatos, de sohasem tétovázó; legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül; legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára." Messze megelőzte a korát azzal, hogy felismerte a prevenció jelentőségét, bízott abban, hogy bár „A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek”.

Büszkék vagyunk szakápolóink lelkiismeretes munkájára, aminek bizonyítéka pácienseink lelkesítő visszajelzései:

"...hálás szívvel gondolunk az összes ápolóra azért a sok törődésért, türelemért, és segítéség-nyújtásért amit kaptunk"

"Ez úton szeretnék köszönetet mondani a nővéreknek, gyógytornászomnak és az összes ismeretlen orvosnak akik türelemmel és mosolyogva biztattak és erőt adtak a nehéz napokon!"

"Nagyon féltem, de erőt adtak a nővérek, gyógytornászok, doktorok."

"Én nővérként álltam a másik oldalon is, csak elismerően nyilatkozhatok."

Az Ápolók Napja alkalmából nem is kívánhatunk jobbat az ünnepelteknek és betegeiknek, mindnyájunknak annál, mint hogy Florence Nightingale szavai minél előbb megvalósuljanak!