Az Országos Gerincgyógyászati Központ hazánk egyetlen olyan közfinanszírozott kórháza, amely a gerincbetegségek diagnosztikájának és kezelésének teljes spektrumát átfogja.

English

Manufaktúrából professzionális nagyüzem

Egy Magyarországon működő orvos számára a privát és a közfinanszírozott működés okozta morális ellentmondást fel lehet oldani, ha a kétféle finanszírozási formát és tevékenységet gazdaságilag, valamint fizikai értelemben is elválasztjuk - mondja Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója. Interjú dr. Varga Péter Pállal.

Orvosból hogyan lesz valaki üzletember?

- Én orvos vagyok, nem üzletember, de nyilvánvalóan foglalkoztat a saját munkám gazdasági környezete is. Mindig hittem abban, hogy a szakmai érdekek prioritásként való kezelése mellett meg lehet találni egy kórház üzemeltetésének a gazdaságos módját, még az ismert hazai finanszírozási viszonyok közepette is. De egyáltalán nem biztos, hogy állami intézményi keretek között - ezért is élt bennem régóta a törekvés, hogy kiszakadjak az állami burokból.

Ezt jövedelmi okok motiválták?

- Az is szerepet játszott benne. Melyik orvos ne szeretne megszabadulni a paraszolvencia nyűgétől és helyette emelt fővel felvett és adózott jövedelemmel gyarapodni? A közalkalmazotti lét egy állami kórházban ezt bizonyosan nem könnyíti meg. Példaként tudom felhozni a nemzetközi munkamegosztásból származó jövedelmeket: kutatási, szabadalmak utáni járó, vagy a külföldi betegellátásból származó bevételeket. 

Ilyen törekvés alighanem sokakban megvan, a végrehajtás azonban csak keveseknek sikerül. Ön milyen utat járt be?

- Fiatal orvosként a szakismeret megalapozása után kerestem a továbbképzési lehetőségeket. 1986-ban kezdtem külföldre járni, és nyilvánvalóan, a kint tanult szakértelmet hazahozni. Azok a nagynevű professzorok, akiknél lehetőségem volt hosszabb-rövidebb ideig tanulni, erős támogatást is jelentettek. Gyakran eljöttek Magyarországra is, így rajtuk keresztül nemcsak személyesen, de intézményi szinten is bekerültünk a gerincsebészeti világ körforgásába. Ahogy egyre jobban erősödött a mi magyar műhelyünk, az intézet mind ismertebbé és elfogadottabbá vált az egész világon.

Mindezt azonban, ha jól sejtem, még mindig az állami burokban tették…

- Valóban, változatos intézményi struktúrában. A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikája Gerincsebészeti Osztályaként kezdtük, majd a Királyhágó utcai kórházba átköltözve Gerincgyógyászati Nemzeti Központ lettünk úgy, hogy a Központi Honvéd Kórház Gerincgyógyászati Osztályaként is funkcionáltunk. Az új honvédkórház (Állami Egészségügyi Központ) elkészültével pedig az Országos Gyógyintézeti Központhoz (OGYK) csatoltak minket. Irracionális szituáció volt, gazdálkodási csődhelyzet, a fejlődés minimális esélye nélkül. Közben persze saját műtéti (főleg daganatsebészeti) innovációimmal jártam a világot, operáltam mindenhol, ahová meghívtak, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy a nagy műtéteknél jobb, ha inkább a beteg jön ide, mert így kontroll alatt tudjuk tartani a műtét utáni hetekben is. Ezért alapítottam meg 1999-ben a Budai Egészségközpontot (BEK), kis magánintézményként. Ez kiváló környezetet teremtett a külföldi betegek fogadására és gondozására.

Műteni azonban nyilvánvalóan csak az állami intézménynél tudott. Nem gondolja, hogy ez jókora anyagi előny?

- A műtétet valóban az állami struktúrában végeztük, de a külföldiekre mindenkor érvényes árakat megfizetve. A kórház egyértelműen jól járt, hiszen komoly bevételre tett szert, ugyanakkor a részt vevő személyzet is megfelelő jövedelemhez jutott. Az az orvos, aki Magyarországon magyar betegekkel privát tevékenységet is végez, morális ellentmondásokba keveredhet a privát és a közfinanszírozott működése közötti határ miatt. Ezt úgy lehet feloldani, ha a kétféle finanszírozási formát és tevékenységet gazdaságilag csakúgy, mint fizikai értelemben is elválasztjuk. 

Hogyan lett végül önálló?

- Az OGYK-ba tagolva mást sem hallottunk, mint hogy milyen ráfizetéses az intézményünk és mennyire nem éri meg fenntartani. Még az is felvetődött, hogy a központot meg kellene szüntetni. Olyan körülmények között, ahol a létfenntartásért kellett küzdeni, fejlesztésekről, kutatásról szó sem lehetett. Ez az állapot nem volt fenntartható, így amikor komolyan jelezték felém, hogy el kell gondolkodni az intézmény jövőjéről, számomra az volt az érdemi válasz, hogy munkatársaimmal együtt készséggel átvállaljuk a szakmai felelősség mellett a gazdasági felelősséget is az államtól.

Nem érezte, hogy túl nagy kockázatot vállal?

- De igen, voltaképpen mindenki óvott e lépéstől. Ugyanakkor - kontrollingszakembereink véleményére támaszkodva - tudtam, hogy működési szinten nem vagyunk ráfizetésesek. 

Ekkor megvásárolták az épületet?

- Közbeszerzési pályázaton működtetést nyertünk el tizenöt évre, nem pedig tulajdonjogot. Így a kórházépület állami tulajdonban maradt, mi viszont bérlőként felelünk az épület karbantartásáért és üzemeltetésért, valamint a szükséges felújítások is minket terhelnek. Ezzel a szerződéssel váratlan gondjaink azért akadtak. Például a koncessziónál előírták CT és MR berendezés beszerzését, amit meg is tettünk, majd az OEP-befogadási kérelmünket indoklás nélkül elutasították. A mai napig nincs közfinanszírozásunk ezekre a drága berendezésekre, holott a szerződéskötéskor kikötötték, hogy e nélkül nem lehetünk Országos Gerincgyógyászati Központ.

Ebben nincs némi igazság?

- Ez számomra szakmailag teljesen logikus, az viszont nem, hogy akkor miért nem fogadja be a közfinanszírozás. A tb-szerződésben szakmára és tevékenységre lebontva pontosan meghatározzák, hogy mit, milyen volumenben vásárol meg tőlünk az OEP.

Valami viszont mintha hibázna ezen a téren. Az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapja szerint gerincműtétre itt 1100 napnál is többet kell várni.

- Hogyne hibázna, ha jóval kevesebb beteg ellátására van szerződésünk, mint ahány beteget az országból felénk referálnak. Ha egyszer szerződésünk van az OEP-pel, minden tekintetben abban vagyunk érdekeltek, hogy ezt teljes mértékig kihasználjuk. Gazdálkodási szempontból ez ugyanis fix, tervezhető bevétel. Meglévő kapacitásinkat megpróbáljuk a nem közfinanszírozott szférában is értékesíteni. (Csak a kapacitás érzékeltetéséül: a kórházban öt műtő van, de kapacitási szerződéseink szerint mindössze hármat használunk. Az állandó, 22 fős gerincsebész stábból négy ember mindig külföldön van, mert nem tudunk itthon folyamatosan munkát adni nekik. Tartalékok tehát még bőven vannak.) Tevékenységünk háromnegyede olyan műtétekből áll, amelyeket az országban másutt nem végeznek. Ide a beteg nem azért jön, mert a televízióban látta, vagy az újságban olvasott rólunk, ide a magyar egészségügyi apparátus irányítja. Az idegsebészet, az ortopédia, a reumatológia, az ideggyógyászat, az onkológia óriási tömegben küld hozzánk betegeket - heti mintegy hatszáz új betegről van szó. A betegkoncentráció ebben a szakmában kétségkívül pozitív folyamat, de mind rendszer-, mind intézményi szinten ezt a folyamatot kezelni kell. Intézményi szinten csak akkor tudunk előrelépni, ha a közfinanszírozási volument növelik: ez legutóbb két hónapja történt meg.

A várólista mindenesetre elérheti, hogy a betegek mélyen a zsebükbe nyúljanak. Hány privát magyar páciensük van, és mennyibe kerül, ha valaki le akarja a több mint három évet rövidíteni?

- Ez egy mítosz, amit a gyakorlat nem támaszt alá. A magánfinanszírozású ellátást a magyar OEP-biztosítással rendelkező beteg nemigen veszi igénybe, mivel egy-egy műtét ára 1,5-2,2 millió forint, amit csak azok engedhetnek meg maguknak, akik valamilyen alternatív finanszírozási forrással rendelkeznek. Ez intézetünkben évente 7-8 beteget jelent, s ez a szám évek óta stabil.

Akkor nincs más, mint várni. A miniszter az egészségügyi bizottsághoz benyújtott beszámolójában rögzítette: a várólistákat nem lehet megszűntetni, mert az túl sokba kerülne…

- És fenntartani mennyibe kerül? Az, hogy várólistára teszünk egy műtétes beteget, az nem azt jelenti, hogy visszamegy dolgozni és éli tovább az életét. A panaszai és tünetei miatt alternatív kezelési módszereket kell igénybe vennie, betegállományban van, rokkanttá kell nyilvánítani. Mindez óriási költségekkel jár mindenki számára.

Hogyan tudta egy magánintézmény végrehajtani azokat a fejlesztéseket, amelyek az államnak túl nagy terhet jelentettek volna?

- A számlavezető bankunk fejlesztési hitelt tudott biztosítani számunkra, amelyből a CT és MR berendezéseket vásároltuk, ugyanakkor pályáztunk az MFB tőkekihelyezési programjára is. Öt éve kétségkívül szokatlan volt, hogy valaki az egészségügyből jelentkezik, kellett is hozzá hat hónap, hogy kérésünket elbírálják. Idén fizetjük vissza az akkor kapott tőkét, s büszkék vagyunk rá, hogy az eredeti szerződésben kikötött hozadékokkal együtt. Annak idején ebből az összegből nemcsak orvostechnikai és informatikai megújulást tudtunk végrehajtani, de komoly összegeket költöttünk a kórházépület modernizálására, a betegkomfort javítására.

Önöknél egymás mellett létezik a privát és a közellátás, ami rendre politikai viharokat kavar. Ebből nincsenek fesztültségek?

- Mi egyáltalán nem politizálunk, s intézetünkben soha nem észleltük, hogy a betegek között bármiféle feszültséget indukált volna ez a fajta kettősség. Vitathatatlan tény, hogy a közfinanszírozott OGK-ban és a Budai Egészségközpont teljesen privát gerincsebészeti osztályán semmilyen szakmai ellátási különbség nincs. A személyzet is homogén, mindkét típusú ellátásban egyaránt részt vesz. Műtéti fogyóanyagokból is mindenütt az igényesebbet, implantátumokból a legmagasabb minőségűeket használjuk. Ez a minőség az OEP-finanszírozás jelenlegi szintjén nekünk 15 százalékos veszteséget okoz.

Ha tehát kissé alább adnának a minőségből, akkor elég lenne az OEP pénz. Miért halljuk mégis mindig azt, hogy ez eleve veszteséget okoz a kórházaknak?

- Erről őket kellene kérdezni.

Mennyire folyik bele a napi vezetési feladatokba?

- Én tulajdonos és gerincsebészeti szakmai vezető vagyok, intézetünkben minden egyéb orvosszakmai és vállalatirányítási területen hozzáértő szakemberek dolgoznak. Az azonban, hogy mi egy orvosok vezette manufaktúrából professzionális egészségügyi nagyüzem lettünk, az MFB nélkül sohasem valósult volna meg. A bank a kezdetektől egészen a kiválásig egyértelművé tette, hogy vigyáz a pénzére, így a növekedéssel párhuzamosan megkövetelte a biztonságos működést megalapozó szervezeti-strukturális változásokat is.

B.Varga Judit

(Megjelent a Napi Gazdaság 2009. május 29-30-i számában.)